A 2014-ben elkezdett terelőút sorsa még bizonytalan
Fotó: Haáz Vince
Egyelőre senki, még a munkálatokat megrendelő közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) sem tudja, mikor fejezik be Marosvásárhely 2014-ben elkezdett elkerülőútját. Annyit sikerült kiderítenünk, hogy a Koronka–Jedd–Nagyernye út sorsa több ismeretlenes egyenlet, amelyre Bukarestben sem találják a választ.
2020. január 08., 18:492020. január 08., 18:49
Miután szerződést bontott az építővel, a CNAIR hosszas bürokratikus folyamat után a nyáron meghirdette az újratervezésre és kivitelezésre kiírt munkálatokat, csakhogy a jelentkező cégek egy sor tisztázatlan kérdéssel szembesültek – magyarázta a Krónikának Elekes Róbert, az útügyi hatóság regionális szóvivője.
„A számos megválaszolatlan kérdés miatt a CNAIR a közbeszerzési eljárás felfüggesztése mellett döntött. Hogy mikor indul újra az egész procedúra, nem tudni” – mondta Elekes. A közbeszerzési hatóság SICAP nevű elektronikai rendszerében júliusban jelent meg a munkálatok kiírása, amelynek nettó 47 millió euróra becsülték az értékét. Az ajánlatokat szeptember 20-ig kellett volna benyújtani, a nyertes cégnek két év állt volna rendelkezésére az építkezés újratervezésére és befejezésére. A közúti infrastruktúrát kezelő társaság tudomása szerint az előző építő a munkálatok mintegy 34 százalékát végezte el, ezt azonban csak egy szakfelmérés után lehet pontosan meghatározni.
– tette hozzá a szóvivő. Egy másik nagy kérdőjel a jeddi le- és feltérő körül merül fel. A szakemberek nem foglalták bele az eredeti tervbe, holott a Nyárádmentéről érkező és Szászrégen felé tartó gépkocsivezetőknek ez jelentette volna az igazi alternatívát. Így aki például Jeddről indul, be kell mennie Marosvásárhelyre, onnan el kell kanyarodnia Koronkára ahhoz, hogy rácsatlakozzon a terelőútra. Majdnem nyolc kilométert kell autóznia, hogy ismét Jedd határában találja magát – útban Régen felé.
A Marosvásárhelyt Segesvár és Szováta irányából Szászrégen és Beszterce felé elkerülő országút építése elméletileg pontosan öt évvel ezelőtt, a 2014-es államelnök-választási kampányban kezdődött.
Két és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Copisa Rt. gyakorlatban is nekilásson a 11,5 kilométeres út nyomvonalának kialakításának. A kivitelezés elkezdésekor azonban világossá vált, hogy sokkal több munkára van szükség, mint ami a tervben szerepel, így az drágább is lesz, vagyis nem végezhető el az eredeti és szerződés alapján. A CNAIR illetékesei mégis rendkívül derűlátóak voltak: a tavaly az idei áprilisra ígérték a Marosvásárhely forgalmát részlegesen mentesítő út átadását. Azóta azonban egyetlen kapavágásnyit sem haladtak.
Fotó: Haáz Vince
Az egyetlen jó hír, amely a terelőútról leírható, a kisajátításokkal kapcsolatos. Az útügynek sikerült befejeznie a teljes nyomvonal telekelési folyamatát, ami azonban még nem jelenti azt, hogy a földtulajdonosok nyomban pénzhez is jutnak. Elekes Róbert szerint a labda most a polgármesteri hivatalok térfelén pattog, az ő feladatuk elvégezni településeik területén a parcelláris felmérést. „A pénz megvan, de mindaddig, amíg nincsenek azonosítva a földterületek határai, nem lehet elkezdeni a tulajdonosok kárpótlását” – mondta el a szóvivő.
Ingyenes fogászati vizsgálaton és szájápolási tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők Kolozsváron. A Mosollyal közelebb az egészséghez elnevezésű projekt a szájhigiénia világnapja alkalmából hívná fel a figyelmet a fogápolás fontosságára.
Román–boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani. Soha többé fekete márciust! – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulóján.
Tűz miatt jelentős kár keletkezett a székelyföldi Miklósvár római katolikus templomának épületén az elmúlt vasárnap, március 16-án. Az épületet sürgősen restaurálni szeretnék a helybeliek.
Kiírták a licitet a nagyszabású, három erdélyi megyét felölelő kerékpárút-építési projekt Bihar megyei szakaszának megépítésére. A Velo Apuseni néven futó bicikliút két év alatt épülhet meg Félixfürdő és a Pádis-fennsík között.
Megsérült szerdán a Gemina gyalogsági hadosztály két katonája a Beszterce-Naszód megyei Aszúbeszterce (Dorolea) lőterén – közölte a védelmi minisztérium.
Alacsony kihasználtság miatt megszünteti az elektromosroller-megosztó szolgáltatást a temesvári tömegközlekedési vállalat. Alternatívaként a kerékpármegosztó rendszert és a Begán közlekedő vaporettókat ajánlják az utasok figyelmébe.
„Helyben vagyunk!” mottóval tizenhatodik alkalommal szervezik meg idén a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN). Az augusztus 17–24. között tartandó seregszemle ez alkalommal is a kincses városi magyar közösség biztos pontja kíván lenni térben és időben.
Sokan azt tartják, hogy a fogorvosi rendelők drágák, a fogászati szolgáltatások állami támogatása pedig minimális. Románia a szájegészségügy terén is kullog az Európai Unióban. A témát Simori Noémi kolozsvári fogorvossal jártuk körül videós cikkünkben.
Nagyszabású infrastrukturális fejlesztést „melegítenek fel” Székelyföldön: Sepsiszentgyörgy bekapcsolódik a Brassó környéki helyiérdekű vasút kiépítésébe, amely így a háromszéki megyeszékhelyt is érintené.
szóljon hozzá!