Nem fizetette ki az ingázási támogatásokat a minisztérium

Tanévkezdésre újabb tiltakozó, figyelemfelkeltő megmozdulásokat terveznek a háromszéki diákok az elmaradt ingázási költségek megtérítését követelve.

Bíró Blanka

2013. szeptember 04., 18:052013. szeptember 04., 18:05

Mihály István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki elnöke a Krónika megkeresésére elmondta, a diákok sürgetik az újabb akciókat, és a tanévkezdést látják a legalkalmasabb időpontnak arra, hogy kifejezésre juttassák elégedetlenségüket.

Már a május végi–június eleji tüntetéssorozat idején összeállt egy kiforrott szervezőcsapat, amely a napokban kidolgozza a cselekvéstervet és mozgósítja a diákokat, miután az oktatási minisztérium nem váltotta be ígéretét, hogy még a nyári vakáció kezdete előtt kifizeti az ingázó diákoknak az elmaradást. Mint ismeretes, májusban a háromszéki diákok emelték fel elsőként a szavukat az ingázóknak járó kormánytámogatást követelve. Ennek hatására a minisztérium tavaly novemberig törlesztette az elmaradást.

Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő sajtótájékoztatón elmondta, a hozzávetőleg 2500 ingázó háromszéki diáknak járó összegből eddig összesen 640 ezer lejt fizetett ki a szaktárca, de a novemberi járandóságnak sem utalták át a teljes összegét, tavaly decemberre és 2013 első hat hónapjára pedig közel kétmillió lejjel tartozik a minisztérium. A főtanfelügyelő bízik benne, hogy a szaktárca törleszti az adósságot, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy szabályozzák az ingázási költségeket.

Egy új törvénytervezet szerint a kormány felső határt szabna az ingázás támogatásában, a távolság függvényében kilométerenként szabná meg az árakat, így küszöbölve ki, hogy a szállítócégek megyénként más és más árat kérjenek a bérletért, buszjegyért. Keresztély Irma hangsúlyozta, az lenne a hatékony megoldás, ha a támogatást hónap elején ösztöndíj formájában kapnák meg a diákok, és ők döntenék el, mily módon jutnak el az iskolába.

Mint arról beszámoltunk, Háromszéken május–júniusban több száz diák vonult több ízben utcára, követelve, hogy az oktatási minisztérium fizesse ki a több hónapos elmaradásokat. A tanulók nyomására a szaktárca megígérte, hogy részletekben utalja a tartozást, azonban csak egyetlen alkalommal fizetett, akkor az utazási támogatás összegének egyharmadát kapták meg az ingázó fiatalok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el