Mikó-ügy: petícióval fordul Lomnici az EP-hez

Mikó-ügy: petícióval fordul Lomnici az EP-hez

Petícióval fordul Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium ügyében az Európai Parlamenthez (EP).

MTI

2015. január 30., 13:372015. január 30., 13:37

Lomnici Zoltán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyarság megmaradása szempontjából kulcskérdés, hogy érvényesüljön a vallásszabadság a határon túli területeken, és különösen igaz ez Erdélyben.

Románia az EU-csatlakozásakor vállalta, hogy visszaadja az egyházaknak az őket megillető tulajdont, így azzal, hogy a kollégiumot újraállamosítják, az ország megsérti az EU-tagságából fakadó kötelezettségét, szembemegy az uniós normákkal – jelentette ki.

Lomnici Zoltán szerint a román államvezetés a magyarság emberi jogait akarja csorbítani, célja az asszimilálás. Románia csak akkor válhat az EU „valódi tagjává\", ha eleget tesz a közösség normáinak, így a vallásszabadság elvét is szem előtt tartja – vélekedett. Hozzátette: ennek ellenére az egyházak máig csak az ötven százalékát kapták vissza a tulajdonuknak.

Tőkés László (Fidesz-KDNP) EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az eseményen a magyarság és a református egyház elleni merényletnek nevezte, hogy megfosztják ősi iskolájától, tulajdonától.

Az, hogy jogerős ítélettel újraállamosították az egyháznak visszaadott tulajdont, és az egyház így elvesztette a nagy nehézségek árán visszaszerzett tulajdonjogát, jól tükrözi az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetét – mondta. Úgy látja, huszonöt év után „kommunista visszarendeződés” keretében akadályozzák a tulajdon visszaszolgáltatását, és a folyamatot a kisebbségek jogfosztása jellemzi.

A ploiești-i táblabíróság novemberi jogerős ítélete érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.

Az EP-képviselő a sajtótájékoztatón kitért a nagyváradi zászlóperre is. Tőkés Lászlót augusztusban szólította fel a nagyváradi rendőrség, hogy távolítsa el irodája erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, amelyet a hatóság „reklámzászlónak\" tekintett.

Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha nem enged a felszólításnak. Tőkés László az erről szóló jegyzőkönyvet megtámadta a bíróságon, de hétfőn elutasították keresetét.

Tőkés László hangoztatta: Romániában üldözik a magyar és a székely jelképeket, de a magyarokból nem lehet gúnyt űzni. Kettős mércét alkalmaz a román hatalom, mert azt nem kifogásolta, amikor nacionalista románok százötven méteres zászlót hordoztak végig Sepsiszentgyörgyön – idézte fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok
2024. május 07., kedd

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.

Felmérés: közös nevező az erdélyi magyarok és az AUR esetében az ukránellenesség, magas a szavazókedv
2024. május 07., kedd

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 megye folyóvizeire.

Árvízkészültséget rendeltek el több folyóra, a Székelyföld egy része is érintett
2024. május 07., kedd

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett

Sárga szintű viharriasztást adott ki keddre huszonnégy megyére és Bukarestre az Országos Meteorológiai Igazgatóság.

Viharos időjárás várható, több erdélyi megyére is riasztást adtak ki, a Székelyföld is érintett
2024. május 07., kedd

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon

Tizenhat ázsiai vendégmunkást toloncoltak ki a román idegenrendészeti szervek az ország területéről, miután megpróbáltak illegálisan Magyarországra jutni – közölte kedden a bukaresti belügyminisztérium.

Több mint egytucatnyi ázsiai vendégmunkást zsuppoltak haza Arad megyéből, miután megpróbáltak átszökni a határon
2024. május 07., kedd

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek

Közel húsz éve foglalkozik ízkészítéssel Czupor Nárcisz Ildikó, aki az édesanyjától átvett vállalkozást fiával közösen működteti, torockószentgyörgyi üzemükben pedig a hagyományokat az új, cukor- és tartósítószermentes igényekkel ötvözik.

Milliomossá nem tesz a lekvárfőzés Torockón, de milliárdokat érnek a visszatérő vendégek
2024. május 07., kedd

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban

Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.

Megújult a marosvásárhelyi Plaza M, nemzetközi bérlők is helyet kaptak a bevásárlóközpontban
2024. május 07., kedd

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.

Elrajtolt a jegyértékesítés a brassói reptér nyáron induló járataira, Barcelona a legdrágább célpont
2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik