Visszautasította a nagyváradi Fekete Sas Palota passzázsán végzett felújítási munkálatok átvételét a helyi önkormányzat, és a hibák kijavítására szólította fel az átadással június 15. óta késlekedő kivitelezőt, a margittai Marconst vállalatot.
2013. július 01., 17:262013. július 01., 17:26
2013. július 02., 14:372013. július 02., 14:37
Így bár a cég képviselői már pénteken szerették volna lezárni az építkezést, a végeredményt elbíráló bizottság elégedetlenül távozott a helyszínről. „A mozaikban repedések és árnyalatbeli különbségek vannak, az üvegből készült díszítőelemek pedig nincsenek egy szinten a mozaikréteggel\" – sorolta a feltárt problémákat Mircea Mălan alpolgármester, aki egy veder vizet öntve a mozaikra demonstrálta a hiányosságokat. „Nézzék, milyen tócsa lett. Három héttel ezelőtt felhívtam erre a figyelmüket, és azt mondták, hogy megoldották\" – vonta felelőségre a céget képviselő mérnököt, Szél Andrást, aki a hibák hatályos időn belül történő kijavítását ígérte.
Az alpolgármester azonban szkeptikus, sajtóinformációk szerint még a szerződés felbontását is kilátásba helyezte. Ebben az esetben pedig a Marconst a teljes bevételétől elesne, bár profitja már így is egyre csökken, hiszen a június 17. óta napi mintegy 5600 eurót, azaz a 2,5 millió lejes beruházás egy százalékát kénytelen fizetni késedelmi díjként.
A műemléképület üvegtetejű belső folyosójának felújítását – mint ismeretes – tavaly szeptemberben kezdték, s uniós támogatásból finanszírozzák. Eleinte – amíg a föld alatt futó vezetékeket cserélték – csak részlegesen zárták le az átjárót, ám az utóbbi hónapokban, amióta már az öntött mozaik lerakásán dolgoznak, csak az ott lakóknak volt belépési engedélye, így az ott működő szórakozóhelyek is kénytelenek voltak bezárni.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!