Ünnepi műsort adtak elő az óvodások
Fotó: Haáz Vince
Húsz magyar kisgyerek számára újította fel a magyar kormány azt a déscichegyi óvodát, amelynek avatóünnepségét péntek délután tartották a magyar kormány, a helyi és megyei hivatalosságok, az óvoda munkatársai, szülők és gyerekek jelenlétében. Az óvodások az alkalomra egy rövid ünnepi műsorral készültek.
2021. május 28., 20:092021. május 28., 20:09
2021. május 28., 21:532021. május 28., 21:53
„Gyermekeinknek örökségül tisztességérzetet, ne aranyat hagyjunk" – idézte Platón két és fél évezredes gondolatát Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi főosztályának vezetője Déscichegyen, a magyar kormány jóvoltából megszépült óvoda avatóünnepségén.
Ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Azért választottam Platónt, mert úgy gondolom, hogy bár a gyerekek életútja során igyekszünk mindent megadni, ezek közül azonban az anyagiakban nem mérhető dolgok a legfontosabbak. Tisztesség, ragaszkodás, szeretet, közösségérzet – mind olyan értékek, amelyek meghatározóak egész életük során”– fejtette ki Brendus Réka péntek délután Désen, aki továbbfűzve a gondolatot, hangsúlyozta, hogy ezek az értékek az első évek során épülnek a gyermekekbe, és mindebben meghatározó szerepe van a családnak és az óvodának.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője
Fotó: Haáz Vince
– fogalmazott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.
Fotó: Haáz Vince
A magyar kormány a Kárpát-Medencei Óvodafejlesztési Program keretében felújított déscichegyi magyar tannyelvű óvoda avatóünnepségén Mihaela Tămaș, a Törpék Világa Napköziotthon igazgatónője és Lénárd Éva óvodavezető mondtak köszönetet a magyar kormánynak, Szabó Gábor Kolozs megyei szaktanfelügyelő, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Costan Morar, Dés város polgármestere hangsúlyozta az intézmény korszerűsítésének jelentőségét, azt, hogy
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség országos elnöke arról beszélt, hogy a négy évvel ezelőtt elkezdődött program során olyan óvodákat és bölcsődéket sikerült felújítani, felszereléssel ellátni, amelyek fontosak egy-egy közösségnek, és amelyeket az adott közösséggel egyeztetve választottak ki.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség országos elnöke
Fotó: Haáz Vince
A helyi önkormányzat 2018-ban újította fel az óvodaépület homlokzatát, és az udvarrendezést is finanszírozta – hangzott el az óvodaavatón. Az RMPSZ az óvodafejlesztési program keretében a belső felújítást végeztette és eszközbeszerzést támogatott. A kivitelezőt a program elején Lénárd Éva óvodavezető ajánlására keresték meg, akivel több helyszínen is dolgoztak és munkájukkal elégedettek, azt a minőség jellemzi. Az ügyvezető Bányai Szilárd, akinek a gyermekei a déscichegyi óvodába járnak, mint a szülői bizottság elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy
Brendus Réka és Costan Morar, Dés város polgármestere átvágták a szalagot
Fotó: Haáz Vince
Az óvoda és az ott tanuló húsz kisgyerek életében Déscichegyen a sószoba hozott változást, még otthonosabbá, egészségesebbé téve a környezetet. Ahogy Brendus Réka fogalmazott: „Magyarország Kormányának kiemelt célja a magyar közösség megmaradása, bárhol is élne, ehhez pedig az szükséges, hogy odafigyeljünk minden magyar emberre – az első évektől az utolsókig. De ha kellő odafigyeléssel támogatjuk a legkisebbek fejlődését, akkor felnőttként a közösség is bizton számíthat rájuk” – hangsúlyozta.
Az új óvodát megtekintették a vendégek és meghívottak
Fotó: Haáz Vince
Brendus Réka és Burus-Siklódi Botond
Fotó: Haáz Vince
Lénárd Éva óvodavezető.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
szóljon hozzá!