Teljesen megújul a kolozsvári tömegközlekedés – az önkormányzat aláírta a kivitelezővel az erről szóló szerződést.
2013. július 03., 21:102013. július 03., 21:10
Az előzetesen 30 millió lejre becsült beruházást kevéssel több mint 21 millió lejért hajtja végre a közbeszerzési eljáráson győztes Ram Kft. és az Vision Kft. alkotta cégtársulás – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Emil Boc polgármester. A munkálatok kivitelezésének határideje 2014 júliusa.
A projekt keretében felújítják a buszmegállókat, ugyanakkor az utazási igazolványok kiváltásának és használatának a rendszerét is korszerűsítik.
A tervek szerint 61 éjjel-nappal üzemelő jegyautomatát helyeznek el a buszmegállók közelében, s a kolozsvári tömegközlekedési vállalat (RATUC) járműveit új, elektromos jegykezelőkkel látják el. Ezenkívül a megállókban elektromos kijelzőket szerelnek fel, amelyek a menetrendről tájékoztatják az utasokat. Újításnak számít, hogy az eddigi, két utazásra érvényesek helyett ezentúl egy órára vagy akár egész napra is lehet majd jegyet váltani az automatákból, amelyek minden járaton érvényesek lesznek.
Boc ugyanakkor arról is beszámolt, hogy 10 vadonatúj trolibuszt is vásárol a városháza, ezek egyenként 1,9 millió lejbe kerülnek. Az elöljáró szerint egyébként a legfőbb ideje a trolik korszerűsítésének, az új járművek rendelkeznek majd klímaberendezéssel, elektromos kijelzőkkel, hangosítással, hogy be tudják mondani a megállók neveit. A trolikat térfigyelő kamerákkal is felszerelik, hogy elejét vegyék a vandalizmusnak, illetve ki tudják szűrni a rongálókat.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!