Megtörtént a ráhangolódás a nagyváradi Szent László Napokra

•  Fotó: Danilics Tibor

Fotó: Danilics Tibor

Kerékpártúrát és kerámiakiállítást rendeztek a Nagyváradon június 19–25. között zajló Szent László Napok vasárnapi, nulladik napján.

Krónika

2017. június 19., 13:492017. június 19., 13:49

2017. június 19., 14:012017. június 19., 14:01

A Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű, ötödik alkalommal megszervezett kerékpártúra keretében szép számban érkeztek bringások a lovagkirály nyughelyéül szolgáló nagyváradi várba.

A rendezvénysorozat sajtóirodájának tájékoztatása szerint a legfiatalabb kerékpáros alig 5 éves volt, s amint a szervezők első perctől ígérték, hozzá igazították a tempót, így neki is sikerült elkerekeznie Biharkeresztesig. Ugyanakkor az idősebb generáció is képviseltette magát, többen is túl voltak már a 60. életévükön.

A nagyváradi várban Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a szervezők nevében a megjelenteket, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szólt röviden az egybegyűltekhez. Az idei bringázás újdonsága volt ugyanakkor, hogy átjött Nagyváradra Semlyényiné Mizák Ágota biharkeresztesi alpolgármester is, aki szintén kerékpáron csatlakozott a menethez.

A kerékpáros túra szervezői ebben az évben csatlakoztak a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett Kerékpárral 7 határon át elnevezésű programhoz, amely a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programokat, túrákat támogatja.

Kósa Klára keramikusművész Lelkünk virágai című, vasárnap megnyílt, szebbnél szebb kisplasztikákat felvonultató kiállítása a kulturális fesztivál végéig látogatható a nagyváradi vár Bethlen-termében. „A műalkotások kifejezik a művésznő lelkét, azt, ahogyan a világot látja” – fogalmazott rövid köszöntőjében Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője.

Kósa Klára keramikusművész (képünkön középen) kiállítása a nagyváradi vár Bethlen-termében látható •  Fotó: Danilics Tibor Galéria

Kósa Klára keramikusművész (képünkön középen) kiállítása a nagyváradi vár Bethlen-termében látható

Fotó: Danilics Tibor

Elhangzott, a Nagyváradra elhozott, a reneszánsz életérzést hordozó kisplasztikákon keresztény–zsidó szimbólumokat fedezhetünk fel. Kósa Klára a színek kapcsán elmondta, a sárga tartós örömöt jelent, a fehér azt, hogy fényes vagyok, a fekete magával ragad, és minden benne van, aki pedig a kék színt szereti, arra szorgalom, hűség, megbízhatóság jellemző, a zöld színt előtérbe helyezők számára pedig az egészség fontos.

Az 5. Szent László Napok nyitógáláját hétfőn este rendezik a nagyváradi Szigligeti Színházban, a rendezvénysorozattal kapcsolatos további információkat találnak a www.szentlaszlonapok.ro oldalon, illetve a rendezvény Facebook-oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia