Megszabadulnának a medvéktől Tusnádfürdőn

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kilenc medve jár be rendszeresen Tusnádfürdőre, a helybeliek és a turisták a biztonságukért aggódnak, ezért a nagyvadak befogását és elszállítását kérték a környezetvédelmi minisztériumtól.

Bíró Blanka

2014. május 29., 20:132014. május 29., 20:13

Both József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa elmondta, hogy két anyamedve jár be rendszeresen a fürdővárosba, az egyiknek két, a másiknak három bocsa van, ugyanakkor két fiatal, 2–3 éves állat is élelem után kutat a lakóházak közelében. Az egyik nőstény az udvarokba is betört és tyúkokat ölt meg, egy másik nagyvad pedig a tejautomatát „támadta meg”.

Both József elmondása szerint az is előfordult, hogy a medve betörte egy idős asszony ajtóját, bement az előszobába és élelmet keresett. „Szerencsére eddig még nem sérült meg senki” – mondta a környezetvédelmi szakember, aki szerint óvintézkedéseket léptettek életbe, hogy erre ne kerülhessen sor.

Mint mondta, engedélyt kértek a Korodi Attila által vezetett környezetvédelmi minisztériumtól két medve átköltöztetésére, és elkezdték a vadak monitorizálását. A felügyelők folyamatosan tartják a kapcsolatot a tusnádfürdői előljárókkal és a szakhatóságokkal, hogy pontosan feltérképezhessék a nagyvadak útvonalait, a szokásaikat, hogy a későbbiekben majd befoghassák és elköltöztethessék őket.

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere szerint a helyzet azért nagyon kényes, mert sok medve bejár a településre, és fennáll a veszély, hogy emberre támadnak. „Bejárnak a gazdaságokba, sok kárt okoznak, reméljük, sikerül megoldást találni a problémára” – mondta az elöljáró. Rámutatott, hogy a medvék évente rengeteg kárt okoznak Tusnádfürdőn, ezért az előző években már több példányt is átköltöztettek más megyékbe.

Domokos László, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője úgy értékelte, hogy az utóbbi időszakban jelentősen nőttek a medvék okozta károk a térségben. Mint mondta, csak az elmúlt napokban több tehenet elpusztítottak Gyergyószárhegyen, Gyergyótölgyesen és Gyimesfelsőlokon. A szakember szerint azonban a nagyvadak által okozott károkért részben az emberek is felelősek, hiszen nem tartják be a legeltetési szabályokat, nem őrzik megfelelően az állataikat.

Erdészek és környezetvédelmi szakemberek felmérése szerint az európai medvék egynegyede Kovászna, Brassó és Hargita megyében él. A két hónapig tartó számlálás eredménye szerint Romániában 6000–6300 nagyvad található, míg Európa többi részén öszszesen 14 000. A legtöbb egyed, 1200 Kovászna megyében van, Hargita megyében 1000, míg Brassó megyében 600 medvét tartanak nyilván az illetékesek.

Székelyföldön egyébként egyre többen felismerték, hogy a védekezés kifizetődőbb, mint hónapokat várni a nagyvadak okozta kár megtérítésére, és egyre többen villanypásztort szereltek fel földjükön. A tusnádfürdői medvék elköltöztetése kapcsán a környezetvédelmi minisztériumot is megkerestük, kérdéseikre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban