2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00
A Kovászna megyei prefektus szerint több településen káosz uralkodik, a hatóságok nehezen tudják ellenőrzésük alatt tartani az eseményeket. Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, Laurenţiu Todoran megyei rendőrparancsnok is úgy nyilatkozott, több településen feszült a hangulat. Mint hangoztatta, Előpatakon és Árapatakon a legkiélezettebb a helyzet, ezért a szokásosnál nagyobb rendőri és csendőri jelenlétre van ott szükség. György Ervin szerint Előpatakon az a probléma, hogy más falvakkal ellentétben a romáknak nincs vezetőjük, ezért nehéz ellenőrzés alatt tartani a közösséget. A prefektus szerint a problémát megoldaná, ha minden település őrsparancsnoka egyaránt beszélné a magyar és a román nyelvet. A Kovászna megyei rendőrök 13 százaléka magyar nemzetiségű, és mintegy 40 százaléka beszéli a magyar nyelvet. „Előpatak esetében az a gond, hogy egyetlen rendőr sem szívesen vállalja az ottani munkát, ha egy kevesebb gonddal küszködő településen szolgálhat” – fejtette ki a prefektus. György Ervin elégedetlenségét fejezte ki Florin Lepădat, a prefektúra romaügyi tanácsadója munkája kapcsán is. „Több ízben megpróbáltuk leváltani, mivel bár a romák beilleszkedésére több uniós pályázatot is hirdettek, Lepădat egyetlen pályázatot sem adott le” – mondta a prefektus. Hozzátette: a fő gond az, hogy a jelenlegi romaügyi tanácsadó helyére egy másik egyetemi végzettséggel rendelkező romát kellene alkalmazniuk, de még nem találták meg a megfelelő személyt.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.