Megnyitották a forgalom előtt az első körgyűrűt a Bihar megyében épülő nyolc közül

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Különösebb felhajtás és szalagvágás nélkül nyitották meg vasárnap délután a forgalom előtt a Nagyváraddal határos Biharszentandrás körgyűrűjét.

Krónika

2024. május 20., 15:052024. május 20., 15:05

A Bihar megyei közgyűlés sajtóirodája által a Krónikához eljuttatott közlemény szerint az 5 kilométeres útszakaszra vasárnap 18 órakor hajtottak fel az első autók.

„Az elmúlt években problémás volt Szentandrásról bejutni Nagyváradra. Emellett a Szentandráson áthaladó út is kellemetlenségeket okoz a lakosoknak. A körgyűrű leviszi a nagy forgalmat a településről, jobb összeköttetést biztosít Nagyvárad Őssi negyedével, és összeköti Szentandrást és a Körösgyéres–Vizesgyán-térséget a Nagyváradot az erdélyi autópályával összekapcsoló gyorsforgalmi úttal” – idézte a közlemény Ilie Bolojant, a Bihar megyei önkormányzat elnökét.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A biharszentandrási körgyűrű nyomvonala a Vadász (Cazaban) utcai körforgalomnál keresztezi a Nagyváradot Biharszentandrással összekötő Bujac utcai útszakaszt, és észak felé elkerüli a várost, egészen Körösgyéres település kijáratáig. Az új út egy szakasza párhuzamosan halad az észak-erdélyi autópályához csatlakozó gyorsforgalmi úttal.

korábban írtuk

Arad lehet a körgyűrűk első ura, Váradon is kiteljesítenék a terelőút-hálózatot, Zilahon csak kínlódnak a kínaiakkal
Arad lehet a körgyűrűk első ura, Váradon is kiteljesítenék a terelőút-hálózatot, Zilahon csak kínlódnak a kínaiakkal

Arad lesz Románia első megyeszékhelye, amely teljes körgyűrűvel rendelkezik – közölte Iustin Cionca megyei tanácselnök, miután kiadták az építési engedélyt a terelőút-hálózat még hiányzó, délkeleti részére.

Az új út a Nagyváradi Metropolisz Övezetben lévő megyei úthálózat bővítése elnevezésű beruházást II. szakaszához tartozik, annak is A Bihar megyei úthálózathoz és a TENT-T csomópontokhoz vezető másodlagos útkapcsolatok kialakítása és felújítása elnevezésű projektje keretében valósult meg. Ugyanezen szakasz keretében építik meg a 8,4 kilométer hosszú nagyürögdi körgyűrűt is.

A munkálatokat a PORR Construct Kft. végezte, a szerződés értéke a két út esetében 100 429 001,55 lej áfával együtt.

A kivitelezés határidejét 18 hónapban határozták meg, 2023 februárjától számítva. Vagyis a tervezett határidőnél három hónappal hamarabb készült el a biharszentandrási körgyűrű – emlékeztet a megyei tanács sajtóirodája.

•  Fotó: Bihar Megyei Tanács Galéria

Fotó: Bihar Megyei Tanács

A finanszírozást vissza nem térítendő külső forrásokból biztosítják a 2021–2027 Regionális Operatív Program keretéből.

A Bihar megyei úthálózathoz és a TENT-T csomópontokhoz vezető másodlagos útkapcsolatok kialakítása és felújítása elnevezésű projekt még a következő beruházásokat foglalja magába: a nagyürögdi, biharszentandrási és bihari körgyűrűk építése, a Bihar község és Hegyközpályi közötti összekötő út kivitelezése, a 763-as megyei út Pádis és Ponor Ék közötti szakaszának korszerűsítése, valamint a 795-ös megyei út Nagyszalonta és Tenke közötti szakaszának felújítása, amelyek összértéke 130 millió euró.

korábban írtuk

Bihar megyében minden városnak terelőutat építenek, Nagyvárad teljes körgyűrűt kap
Bihar megyében minden városnak terelőutat építenek, Nagyvárad teljes körgyűrűt kap

Nem a romániai gyakorlatra jellemzően, hanem gőzerővel épülnek Bihar megyében a városokat elkerülő terelőutak. Az infrastrukturális beruházások felpörgéséről Ilie Bolojan megyei tanácselnök magyar tanácsadóját, Csomortányi Istvánt kérdeztük.

A Bihar Megyei Tanács még hét új körgyűrű megvalósításán dolgozik, amelyek hosszúsága a biharszentandrásival együtt összesen 68 kilométer.

Még építés alatt áll:

  • Élesd körgyűrűje – 5,8 kilométer;
  • Belényes körgyűrűje – 9,3 kilométer;
  • Nagyürögd körgyűrűje – 8,4 kilométer;
  • Váradszentmárton körgyűrűje – 8 kilométer;
  • Fugyivásárhely körgyűrűje – 5,8 kilométer;
  • Bihar község körgyűrűje – 8,7 kilométer;
  • Nagyvárad agglomerációs körgyűrűje – 17 kilométer.

korábban írtuk

„Keresztbe feküdt” több család a város terelőútja megépítésének Élesden, függőben a befejezés
„Keresztbe feküdt” több család a város terelőútja megépítésének Élesden, függőben a befejezés

Áll a munka az Élesdet elkerülő, 70 százalékban elkészült körgyűrű déli szakaszán, mivel a nyomvonal mentén élő családok közül huszonhárom pereskedik a kifogásolt létesítmény, valamint az állami kisajátítás ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat