Több hónapos késéssel kezdi el a megyei utak karbantartását a Kovászna megyei önkormányzat. A kátyúzás azért csak most, az ősz beköszöntével kezdődhet el, mivel a kivitelezésre kiírt versenytárgyalás eredményét egyik vesztes cég megóvta.
2013. szeptember 03., 17:322013. szeptember 03., 17:32
Kovács Ödön megyemenedzser a sajtónak elmondta, mostantól mintegy 60 ezer négyzetméteren kátyúznak. A késedelem miatt ugyanakkor a tavasz óta a gödrök, repedések nagyobbak lettek, a Kovászna megyei közgyűlés viszont csak kétmillió lejt különítettek el útjavításra, ez a pénz csak a kátyúzásra elég, semmiképpen nem fedezi új aszfaltréteg öntését.
A megyei utak kátyúzására pedig még április 15-én kiírták a versenytárgyalást, ám a fellebbező brassói vállalkozó óvását elfogadta a hatóság, így az egész procedúrát elölről kellett kezdeni. A licit elhúzódása miatt a Szent Anna tó felé vezető Kézdivásárhely–Bálványos–Sepsibükszád útszakasz felújításához sem tudtak hozzálátni, az önkormányzat önerőből az átereszeket és a sáncokat takarítatta ki, abban bízva, hogy a víz az út mellett és nem az úttesten folyik, és ezzel megelőzhetik az aszfaltréteg további romlását.
A Kovászna megyei hatóságok egyébként a romániai közbeszerzési rendszert okolják a késésért. Annak érdekében pedig, hogy a jövőben a hasonló csúszásokat elkerüljék, a megyei önkormányzat a mostani bejelentések értelmében ezentúl több évre ír ki versenytárgyalást, így az utak karbantartását és hótalanítását is három évre adják ki a versenytárgyalást megnyerő cégnek, s a procedúrát nem kell évente megismételni.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!