Megkérik a tudás árát: jóval olcsóbbak a magánegyetemek az államiaknál

•  Fotó: Gönczi Ákos

Fotó: Gönczi Ákos

Lényegesen drágábbak az állami egyetemek, mint a magánkézben levő felsőoktatási intézmények. Előbbiek esetében az éves tandíj akár 10 ezer lejig is elmehet, utóbbiaknál pedig nem találtunk olyan helyet, ahol 3500 lejnél többet kértek volna. Az ország legdrágább felsőoktatási intézménye a temesvári Nyugati Egyetem, itt 10 ezer lejt kérnek a tandíjköteles diákoktól a zenei előadó-művészeti szakon. A Krónika főként arra volt kíváncsi, hogy alakul a tandíjak szintje azokon a felsőoktatási intézményeken, ahol anyanyelvükön tanulhatnak a magyar diákok.

Bálint Eszter

Máthé Éva

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. július 16., 09:152010. július 16., 09:15

Nem sokkal olcsóbb a temesvári rekordnál a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) sem, itt egy évre 8 ezre lejt kérnek, miközben a bukaresti Carol Davila-, illetve a jászvásári Gr. T. Popa-egyetemen „csak” 6 ezer lej az éves tandíj. „A minőséget meg kell fizetni” – szögezte le a Krónika kérdésére dr. Nagy Örs, a MOGYE rektorhelyettese. Mint tájékoztatott, nem önkényesen szabják meg a tandíj összegét, hanem létezik egy minisztériumi határozat, amely szerint a tandíj nem lehet kevesebb, mint amennyit az állam évente egy diák oktatására költ. „Közölték, hogy a mi esetünkben ez az összeg 7500 lej. Ennek függvényében az egyetem szenátusa úgy határozott, hogy 8000 lejt kérünk diákonként” – részletezte Nagy Örs.

A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Gáspárik Attila érdeklődésünkre azonnal szabadkozni kezdett. „A művészeti oktatás sokba kerül, hiszen sok esetben a tanár egyénileg foglalkozik a diákkal, például a zene szakon, de nem csak ott” – érvelt. Igaz, azoknak a diákoknak, akik a művészeti egyetem különböző szakjaira jelentkeznek és tandíjkötelesek, lényegesen kevesebbet kell fizetniük, mint az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti pályára készülő fiataloknak. A művészeti egyetemen az alapszinten tanulóknak évente 2-2600 lejt kell fizetnük. A doktori képzés tanévenként 3000 lejbe kerül. A magiszteri képzés szintjén az egyes szakokon különböznek az öszszegek, de ezek minden esetben 2200 és 2600 lej között mozognak.

„Az utóbbi években alig változott a tandíj mértéke a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen” – nyilatkozta lapunknak Magyari Tivadar, az egyetem rektorhelyettese. Mint kiderült, itt kerül a legkevesebb pénzbe tandíjköteles helyen tanulni, az éves tandíj 2000 és 2500 lej között mozog. A rektorhelyettes elmondta, a tandíj karonként változó, de csak néhány szakon emelkedett a tandíj az elmúlt tíz évben. Magyari ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a tandíjak megállapításánál az egyetem kiadásait vették alapul. „A tandíjakat nem tudtuk és nem is akartuk megemelni, hiszen tudjuk, a diákok azt már nem tudnák kifizetni. A tandíjunk európai szinten az egyik legalacsonyabb. Persze a magánegyetemek ennél is kevesebb pénzt kérnek, de nem is nyújtják ugyanazt a minőségi szolgáltatást” – nyilatkozta a Krónikának Magyari Tivadar.

Szándékosan szabott meg egyébként az állami egyetemeken kértnél jóval alacsonyabb tandíjat a két magyar tannyelvű, a magyar állam által finanszírozott magánegyetem, a Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, illetve Kolozsváron működő Sapientia – Erdélyi magyar Tudományegyetem, illetve a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem. Az is szándékos ugyanakkor, hogy „áraikat” egymáshoz igazítják – tudtuk meg Mostis Gergőtől, a PKE szóvivőjétől.

„Azokon a szakokon nagyobb a tandíj, ahol az oktatást, a műhelymunkát több csoportba kell szervezni, míg a nagy létszámú szakokon a képzés költsége jóval alacsonyabb” – közölte lapunkkal Dávid László, a Sapientia rektora. A felsőoktatási intézményben a tandíjak 250 és 750 euró (1062, illetve 3187 lej) között változnak szakonként. „Tulajdonképpen költség-hozzájárulásról van szó, hiszen egy diák oktatása nem kerül sokba, ellenben az új csoportok indítása költséges” – magyarázta a rektor. Hozzátette: alacsonyabb tandíjakat ott tudnak megengedni, ahol nagyobb a keret a tandíjmentes helyekre. Az egyetem lehetőségeit emellett a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) is behatárolja. A rektor példaként a marosvásárhelyi kommunikáció szakot említette, ahol könnyedén fel tudnának tölteni ötven helyet is, azonban az ARACIS csak harminc helyet hagyott jóvá.  „Ez eléggé kellemetlen” – szögezte le Dávid László. „Egy szak akkor olcsó, ha sokan hallgatnak közös előadásokat, ezért igyekszünk minél több közös előadást tartani az első- és másodéven” – részletezte a rektor, aki szerint akkor igazán hatékony és olcsó az oktatás, ha egy előadáson legalább ötszáz diák vesz részt, ezzel szemben a Sapienta – EMTE legnagyobb előadótermében is alig kétszáz férőhely van.

A Partiumi Keresztény Egyetem legtöbb szakán 300 euró (1275 lej) a tandíj, mindössze két kivétel van: a zenepedagógia és a képzőművészet. A zene szakosoknak évi 400 eurót (1700 lejt), a művészetiseknek pedig 450 eurót (1912 lej) kell fizetniük, ha nem sikerül tandíjmentes helyre bejutniuk. Mostis Gergő szóvivő elmagyarázta: zenepedagógia szakon két-három fős hallgatói csoportok számára magántanárt biztosít az egyetem, emellett a hangszerek, kották is pénzbe kerülnek, ezért drágább, mint például a bölcsészettudományi kar valamelyik szaka. A képzőművész-hallgatók eközben korszerű számítógépeket és szoftvereket használnak, fotólaborban tanulnak, sőt a szak saját kameráin gyakorolhatják választott szakmájukat, emiatt kerül többe itt tanulni, mint a többi fakultáson.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon