Bővítették a videókamerás térfigyelő rendszert Kovászna megyében. A megyei önkormányzat jóváhagyta, hogy Kézdiszentlélek és Sárfalva települések központját is bekamerázzák.
2013. szeptember 01., 16:572013. szeptember 01., 16:57
Kovászna Megye tanácsa 2008-ban kötött szerződést a rendőrkapitánysággal a közúti forgalom megfigyelésére, korábban Kökösben, Bereckben, Rétyen és Sepsibükszádon szereltek fel kamerát. A figyelőrendszer kiépítését a Megyei Területi Közrendészeti Hatóság kezdeményezte, miután a statisztikai adatokból kiderült, az elmúlt évben növekedett az úgynevezett \"átutazó\" bűnözés. A
rendszer bővítését napirendre tűző tanácsülésen részt vett Ion Popa Kovászna megyei rendőrparancsnok is, aki elmondta: a munkájuk 80 százalékát könnyítik meg a kamerák, a forgalmi kihágások esetén, sőt a bonyolultabb bűnügyekben is használják a felvételeket, amelyeken még éjjel, a gépkocsiban utazó személyeket is könnyebben tudják azonosítani.
Arra a kérdésre, hogy a mezei lopások ellen hogyan tud fellépni a rendőrség Popa elmondta: Kovászna megyében sincs lehetőség arra, hogy minden termőföld mellé egy-egy járőrt állítsanak, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy létezik olyan törvényes keret, amely a polgármesteri hivatalok számára lehetővé teszi, hogy megszervezzék a földek őrzését, arra bíztatta a helyi önkormányzatokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. Popa hangsúlyozta, a polgármesterek számíthatnak a rendőrség és a csendőrség segítségére is. A kamerás megfigyelő rendszer bővítésének becsült értéke mintegy 15 ezer euró, a háromszéki hatóságok tervei további kamerákat szerelnek fel, többek között Erdővidéken, a Hargita megyével határos településeken.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!