Medveles is szerepel a Partiumi Magyar Napok idei programjában

Medveles is szerepel a Partiumi Magyar Napok idei programjában

Fotó: Partiumi Magyar Napok

Augusztus 14-18. között szervezik meg a 23. Partiumi Magyar Napokat Szatmárnémetiben – írták pénteki közleményükben a szervezők.

Krónika

2024. augusztus 02., 18:102024. augusztus 02., 18:10

2024. augusztus 02., 18:132024. augusztus 02., 18:13

Az RMDSZ és az Identitás Alapítvány által szervezett rendezvény évről-évre több tízezres tömeget vonz. Idén is több helyszínen, a hagyományosnak számító Kossuth-kert mellett a Tűzoltótorony parkjában, a Szépművészeti Múzeumban és az Északi Színházban lesznek programok. A Kossuth-kertben szatmári termékek vásárával, borudvarral, népzene- és néptáncbemutatókkal várják a közönséget, de főzőverseny, emléktorna, ügyességi versenyek és kézműves foglalkozások is lesznek.

Számos kulturális és szórakoztató programmal készülnek: színházi és bábelőadások, filmvetítések, kulturális előadások és koncertek is várják a partiumi közönséget.

Szerdán Jó leszel, erős, békés és szabad címmel a decemberben elhunyt, szatmárnémeti születésű Kovács András Ferenc költőre emlékeznek a Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Harag György Társulat szervezésében – ismertette a programot az MTI.

Csütörtökön Lackfi János Medveles című előadása látható a színházban. A koncertek sorát csütörtökön Demjén Ferenc nyitja, pénteken a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és bandája lép fel, majd a Margaret Island koncertezik. Szombaton a Pandora Projekt és a Don't stop the Queen tribute zenekar, majd a Blahalouisiana lép színpadra. Vasárnap a Dolly Plussz együttes zárja a szatmárnémeti rendezvénysorozatot.

További részletek a rendezvény honlapján (www.partiuminapok.ro) találhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 02., péntek

A szórványba is visz tudástárából az MCC: az új tanévet Fehér és Brassói megyei iskolákban kezdik (VIDEÓ)

Az erdélyi szórványrégiókban élő diákokat, szülőket és pedagógusokat is interaktív, hasznos programokkal szeretné elérni az MCC. Az ezzel a céllal idén útjára indított MCC Karavánról Fugel Edina, az erdélyi szakmai tevékenységért felelős igazgató beszélt.

A szórványba is visz tudástárából az MCC: az új tanévet Fehér és Brassói megyei iskolákban kezdik (VIDEÓ)
2024. augusztus 02., péntek

Nyugat-nílusi lázzal diagnosztizáltak egy Maros megyei személyt

Idén augusztus elsejéig két megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Nyugat-nílusi lázzal diagnosztizáltak egy Maros megyei személyt
2024. augusztus 02., péntek

Kánikulára figyelmeztetnek a Bánságban, a Partiumban és több erdélyi megyében, 39 fok is lehet

Pénteken hét megyében és Bukarestben másodfokú (narancssárga) riasztás van érvényben a várható kánikula miatt, a nappali hőmérséklet eléri a 38–39 fokot, és éjszaka sem lesz hűvösebb 20 foknál – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikulára figyelmeztetnek a Bánságban, a Partiumban és több erdélyi megyében, 39 fok is lehet
2024. augusztus 02., péntek

Sokan visszakapják a szabadságukat a mozgássérülteket autóvezetéshez hozzásegítő Pál Károlynak köszönhetően

Pál Károly szovátai vállalkozó közel húsz éve foglalkozik autók mozgássérültek számára történő átalakításával, megannyi embernek adva ezzel „szabadságot”, lehetőséget, hogy teljesebb életet élhessen.

Sokan visszakapják a szabadságukat a mozgássérülteket autóvezetéshez hozzásegítő Pál Károlynak köszönhetően
2024. augusztus 01., csütörtök

„Provokáció, az abnormális normálisként feltüntetése”. Erdélyi magyar egyházfők az olimpia vitatott megnyitójáról a Krónikának

Világszerte felháborodást váltott ki a párizsi olimpia megnyitójának egyik jelenete az egyházak körében. A Krónika állásfoglalásra kérte az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeit, miként vélekednek a keresztényellenesnek tulajdonított jelenségről.

„Provokáció, az abnormális normálisként feltüntetése”. Erdélyi magyar egyházfők az olimpia vitatott megnyitójáról a Krónikának
2024. augusztus 01., csütörtök

RMDSZ-es alpolgármestert választottak Fazekasvarsándon

Az új önkormányzati képviselő-testület megalakulásáig László Sándor Attila RMDSZ-es helyi tanácsos látja el az alpolgármesteri teendőket Varsánd községben. A tisztség Mircea Daniel Bora eddigi alpolgármester váratlan elhalálozásával üresedett meg.

RMDSZ-es alpolgármestert választottak Fazekasvarsándon
2024. augusztus 01., csütörtök

Idén már majdnem 400 „illegális kivándorló” fordult meg az Arad megyei átmeneti menekültszállón

Közel négyszáz olyan személyt szállásoltak el az év első felében az Arad melletti Újpanádon működő átmeneti menekültközpontban, akik ellen illegális határátlépési kísérlet miatt indítottak eljárást.

Idén már majdnem 400 „illegális kivándorló” fordult meg az Arad megyei átmeneti menekültszállón
2024. augusztus 01., csütörtök

A nyár leghidegebb reggelével indult az augusztus a Székelyföldön; volt, ahol csaknem 20 fokkal volt hűvösebb, mint a Bánságban

A június melegrekordot döntött, a július végtelennek tűnő hőhullámmal érkezett, augusztus első napja pedig 2024 leghidegebb nyári reggelét hozta Erdély egyes tájain.

A nyár leghidegebb reggelével indult az augusztus a Székelyföldön; volt, ahol csaknem 20 fokkal volt hűvösebb, mint a Bánságban
2024. július 31., szerda

Tűz ütött ki a felújítás alatt álló szatmárnémeti Pannónia Szállóban

Tűz ütött ki a szatmárnémeti Pannónia Szállóban, a polgármester körültekintőbb őrzést kért

Tűz ütött ki a felújítás alatt álló szatmárnémeti Pannónia Szállóban
2024. július 31., szerda

A környezetvédelmi ügynökségek „szeszélyén” múlik a gazdák vadkár utáni kártalanítása

Erdély különböző megyéiben eltérő módon viszonyulnak a vadkárok kifizetéséhez a környezetvédelmi ügynökségek. Miközben egyes megyékben minden segítséget megadnak, máshol bürokratikus intézkedésekkel tesznek keresztbe a mezőgazdasági termelőknek.

A környezetvédelmi ügynökségek „szeszélyén” múlik a gazdák vadkár utáni kártalanítása