Márton Áron püspökké szentelésének 85. évfordulója alkalmából tartanak ünnepséget a kolozsvári Szent Mihály-templomban

Márton Áron püspökké szentelésének 85. évfordulója alkalmából tartanak ünnepséget a kolozsvári  Szent Mihály-templomban

Fotó: Szent Mihály Római Katolikus Plébánia /Facebook

Február 12-én lesz 85 éve annak, hogy püspökké szentelték Márton Áront a kolozsvári Szent Mihály-templomban, ez alkalomból este 6 órától tartanak ünnepséget a kincses város legimpozánsabb istenházában.

Krónika

2024. január 30., 15:482024. január 30., 15:48

2024. január 30., 15:502024. január 30., 15:50

Amint a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia közleményében szerepel,

mindenkit hívnak hálát adni, imádkozni Márton Áron püspök (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) boldoggá avatásáért.

1939. február 12-én a szentelés meghatározó eseményének színhelye volt a kolozsvári Szent Mihály templom, ekkor avatták püspökké Márton Áront. 1944. május 18-án Márton Áron itt mondta el nevezetes beszédét, amelyben elítélte a zsidóüldözést: „A felebaráti szeretet parancsának nyílt vállalása és érvényesítése ma inkább kötelességünk, mint nyugalmas időkben. Kötelez erre, tisztelendő testvéreim, a keresztény cím, amelyet annyiszor használnak föl igen különböző értelmezéssel jelszó gyanánt. Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát.”

Galéria

Fotó: Márton Áron Múzeum/Facebook

Márton Áron szentté avatásának jelenleg olasz anyanyelvű posztulátora van a római Cristiana Marinelli személyében, aki tavaly nyáron jelen volt a Márton Áron emlékére szervezett konferencián Csíkszentdomokoson, a püspök szülőfalujában.

A posztulátor az a teológiában, egyházjogban és történelemben jártas személy, aki a szentté avatás gondnoka. Cristiana Marinelli tavaly vette át Dr. Kovács Gergely érsektől a megbízatást, hogy folytassa Áron püspök ügyének képviseletét Rómában, és sikerre vigye azt.

Galéria

Fotó: Kiss Judit

Erdélyi római katolikus templomokban a szentmisék végén el szokták imádkozni Áron püspök szentté avatásáért a következő imádságot:

„Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője, és népednek jó pásztora legyen.

Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”

korábban írtuk

Márton Áron szentté avatásának új posztulátora, a római Cristiana Marinelli a csíkszentdomokosi konferencia kiemelt meghívottja
Márton Áron szentté avatásának új posztulátora, a római Cristiana Marinelli a csíkszentdomokosi konferencia kiemelt meghívottja

Márton Áron szentté avatásának új, olasz anyanyelvű posztulátora, a római Cristiana Marinelli kiemelt meghívottként jelen lesz a püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson a hétvégén tartandó, immár 12. alkalommal szervezendő konferencián.

korábban írtuk

Márton Áron püspök utolsó titkára, Bara Ferenc: Meg vagyok győződve arról, hogy ő szent
Márton Áron püspök utolsó titkára, Bara Ferenc: Meg vagyok győződve arról, hogy ő szent

Szerény, kedves és nyugdíjasként is tudja segíteni a közösséget, ahol él. A csíkdánfalvi nyugalmazott plébános testközelből látta az imádkozó, a határozott és a szenvedő Márton Áron püspököt, és meggyőződése, hogy bár személyében elveszítettünk egy gondoskodó atyát, az égben nyertünk egy másikat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 08., szerda

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében

Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.

Az összefogás sikerében bízik az MPE és az RMDSZ Kolozs megyében
2024. május 08., szerda

„A WizzAir-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának

Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első WizzAir-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A WizzAir vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.

„A WizzAir-nek köszönhetően a repülés bárki számára elérhető a térségben” – Váradi József vezérigazgató a Krónikának
2024. május 08., szerda

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját

Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.

Kitüntette az Akadémia a BBTE két kolozsvári oktatóját
2024. május 08., szerda

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő

Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.

Összeütközött két villamos Aradon, a balesetben megsérült két nő
2024. május 08., szerda

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.

Árvízkészültséget rendeltek el több erdélyi és partiumi megyében is
2024. május 08., szerda

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben

Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.

Nyolcan is versenybe szállnak a jelenlegi elöljáróval Nagyszeben polgármesteri tisztségéért folyó küzdelemben
2024. május 08., szerda

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett

Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.

Szerdán is viharokra kell készülni, Erdély és a Partium egy része is érintett
2024. május 08., szerda

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön

A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!

Rendkívüli „Szent György Napok” Marosszentgyörgyön
2024. május 07., kedd

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen

Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.

Hét kihívója akadt Soós Zoltán polgármesternek Marosvásárhelyen
2024. május 07., kedd

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok

Továbbra is elátkozottnak tűnik az észak-erdélyi autópálya: még azokon a szakaszokon sem igazán halad a munka, amelyeken – egyes esetekben már sokadszor – győztest hirdettek a kivitelezésre kiírt pályázaton.

Rosszul áll az észak-erdélyi autópálya szénája, lassan vagy egyáltalán nem haladnak a munkálatok