Máramarossziget elegáns belvárosi sétálóutcáján működik az egykori rettegett fegyházban kialakított börtönmúzeum
Fotó: Makkay József
A hetven éve még nyolcvanszázalékos arányban magyarok lakta Máramarosszigeten ma egyetlen magyar nevű utca és az összlakosság mintegy 15 százalékát kitevő magyar közösség emlékeztet a monarchiabeli és a két világháború közötti pezsgő magyar világra. A lepusztult hangulatú város börtönmúzeumával vált híressé, a helyben maradt magyar közösség pedig megerősödött egyházi gyülekezetekben és kulturális egyletekben keresi a boldogulás lehetőségeit.
2019. június 27., 08:362019. június 27., 08:36
Egy „bölcs” oltyán katonatiszt sorkatonai szolgálatunk idején egyszer azt mondta nekünk, hogy Máramarossziget az a hely, ahol a térképet felakasztják a falra. Mindezt azért jegyezte meg ilyen iróniával, mert az egyik magyar katonatársunk az észak-erdélyi városból származott, és enyhén szólva nem szerette a magyarokat. Nagy valószínűség szerint azonban sem ő, de sok más román ember sincs tisztában a két világháború között mintegy 80 százalékban magyarok és zsidók lakta településnek a múltjával, kulturális kisugárzásával, örökségével. Amely nemcsak a Nagy-Románia-térkép tetején, hanem Erdély bármelyik pontján méltóan megállná a helyét, ha csak egy részét is megőrizné annak, amit az elődök felépítettek. Csakhogy
Ákosi Zsolt Attila, Máramarossziget magyar középiskolájának, a Leöwey Klára Elméleti Líceumnak a történelemtanára szerint azonban lenne itt bőven más látnivaló is, hiszen a Monarchia idején, majd a két világháború között látványosan teret hódító magyar és zsidó kultúra mindenre rányomta bélyegét. Az más történet, hogy a hatvanas évek elejétől rohamosan elrománosodó város napjainkban mire akar emlékezni, illetve mivel tud azonosulni ebből a gazdag örökségből. A lerobbant városképet látva a település új gazdái aligha tudják, hogy az utóbbi néhány évtizedben mit vettek át az élet minden területéről kiszorított magyarság kezéből.
A város helytörténetét kiadványaiban tárgyaló fiatal máramarosszigeti történész szerint a változás folyamata 1960 elején kezdődött el, amikor a román tannyelvű Filimon Sârbu Líceumba olvasztották be az addigi magyar líceumot,
A nagy igyekezet ellenére azonban a „másodvonalban” még a nyolcvanas évek derekán is elég sok magyar vezető akadt, mert Máramarosszigetre szívesen hazatértek a más vidéken egyetemet végzett helyi magyarok.
A kommunisták azt ültették gyakorlatba, amit a két világháború között a helyi lapok hangadó publicistái – zömében ortodox pópák – követeltek –, vagyis hogy a mindent uraló magyar vezetésnek egyszer s mindenkorra legyen vége. Ákosi Zsolt Attila történész részleteiben kutatta a 20. századi időszakot, így tisztában van vele, hogy a húszas, harmincas és negyvenes években Máramarosszigeten folyamatosan „magyar világ” volt, az állami hivatalokban gyakorlatilag mindenki magyarul beszélt, hiszen az ide betérők is zömmel magyar anyanyelvűek voltak. Mindez a látványos és gyors váltást szorgalmazó román hangadók számára bizony kemény diónak bizonyult. Korabeli fényképek alapján ezt az állapotot képezték le a céhes táblák és az utcanevek egyaránt.
Bizony erősen meglepődne egy akkoriban fiatalon itt élő magyar, ha most idős fejjel, sok évtized után visszatérne a városba, ahol mindössze egyetlen magyar utcanév,
Hát ennyi maradt a városalapító magyarság számára Máramarosszigetből. Egyes vélemények szerint az elmúlt 8-9 évben tovább csökkent a magyarság részaránya, amely becslések szerint jelenleg mintegy négyezer lelket számlál, zömében római katolikus és kisebb részt református közösségek formájában.
Az RMDSZ-székházban Keresztes Annamária tanárnővel elegyedünk szóba, aki nem csak a város magyar oktatását ismeri alaposan, hanem Máramarossziget kulturális életét is. És a magyar közösség folyamatos fogyásának egyik fő okát is, az egyre több vegyes házasság hatását. Míg a történész szerint a két világháború között ritkán fordult elő, hogy magyar románnal házasodjon – a magyar anyanyelvű zsidók és a magyarok között ez már sokkal gyakoribb jelenség volt –, mára teljesen megfordult a szokásrend, amit az is bátorít, hogy a tizenéves magyar fiataloknak gyakran több közük van a román zenéhez és kultúrához, mint a magyarhoz. Egyre nehezebben telnek meg, indulnak el a magyar iskola elemi osztályai – ahol 15 gyerekkel működik egy osztály, az már jó arány –, másrészt a környék egyetlen, többségében magyar faluját, Tiszahosszúmezőt leszámítva utánpótlásra sem számíthatnak.
Keresztes Annamária szerint egyre kevesebb a magyar diák a városban és környékén
Míg az előbbi kórust, táncegyüttest, cserkészcsapatot működtet, kézművesesteket és különböző előadásokat hoz tető alá, az 1700-as évek második felében tevékenykedő jeles tanárról és számos kiadvány szerzőjéről elnevezett másik máramarosszigeti egyesület főleg könyvkiadással foglalkozik. Sokat segít a helyi magyarság önszerveződésében a Petőfi-program keretében harmadik éve kiküldött két-két ösztöndíjas is, akik a kulturális egyesületekkel és az egyházakkal karöltve ott segítenek, ahol a legnagyobb szükség van munkájukra. Keresztes Annamária nagy szívfájdalmának tartja, hogy ma már nincs olyan előadóterem a városban, ahova meghívhatnának egy színtársulatot, jelesebb táncegyüttest, pedig igény volna rá, hiszen egy operettestre tavaly legalább háromszázan eljöttek, és nagy siker volt Sebestyén Márta népdalénekes koncertje is. A zeneiskola dísztermébe, amit használni tudnak, nem lehet díszletet felállítani, a nagyobb terem pedig le van robbanva.
Azt viszont elújságolják vendéglátóim, hogy a román Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött egyezségnek köszönhetően van magyar alpolgármestere a kisvárosnak. Sikerült elérni még, hogy a polgármesteri hivatal különböző osztályaira visszakerült a magyar nyelv, azaz több helyre is kerestek magyarul is tudó közalkalmazottat, aki a hivatalba belépő magyarságnak segít az eligazodásban. Kökényesdi Mihály RMDSZ-es megyei tanácsos szerint
Mindezt annak betudhatóan, hogy a magyar frakció volt a mérleg nyelve. „Ha sikerült volna három mandátumot szereznünk, a Máramaros Megyei Tanácsban is lenne alelnökünk, de két tanácsossal ez nem jött össze” – magyarázza Kökényesdi, aki szerint tavaly az egész megye a rendszerváltást követő egyik legjobb évét zárta, hiszen egyetlen önkormányzat sem jött ki mínuszban. Az önkormányzati képviselő szerint a magyar választott megyei tisztségviselők a magyar községek – Tiszahosszúmező és Koltó – igényeit próbálják kielégíteni.
Hogy mégis mire elegendő Máramarosszigeten a magyar alpolgármesteri tisztség, arról megoszlanak a vélemények. Noha az RMDSZ-es képviselő szerint a PSD megyei és helyi szervezetével mindig sikerült jó együttműködést kialakítani,
„Hosszú ideig beszélgettünk, egyeztettünk róla, aztán a többségi román városvezetés elsumákolta az elképzelésünket” – magyarázza Kökényesdi. Azt mondja, nem tapasztal nyílt magyarellenességet a városban, mint amilyen például Marosvásárhelyen érhető tetten. „Itt a románok nem félnek tőlünk, mi pedig tudjuk, hogy mennyit lehet elérni” – summázza a szórványpolitizálás ars poeticáját az RMDSZ-es önkormányzati képviselő.
Egy helyi fafeldolgozó vállalatból vezető beosztású mérnökként nyugdíjba vonult Kökényesdi Mihály szerint – az ország annyi más vidékéhez hasonlóan – a rendszerváltás után Máramarossziget gazdasági életében is minden átalakult. A Ceauşescu-rendszerben felfuttatott gép-, textil-, kötöttáru- és faiparból mára jórészt csak a faipar maradt meg, aminek ezen a vidéken évszázados hagyománya van. A fafeldolgozó iparban viszont egymást érték a hazai és külföldi befektetések, hiszen a környéken bőséggel elérhető nyersanyag vonzóvá tette az iparágat. Még az IKEA bútoripari óriás is itt állíttat elő külpiacai számára számos bútordarabot. Eközben itt is megjelent a krónikus munkaerőhiány, hiszen
A munkaerőhiány folyamatos béremelésre készteti a munkaadókat, de a gazdasági szakember szerint ez a feldolgozóipar nagyobb bértömegre aligha képes. Így aztán falvakra, távolabbi településekre is utánamennek a munkaerőnek, és van, akinek szállást is biztosítanak. Ezzel együtt is kevés a munkáskéz, hiszen a város aktív lakossága legalább 15 százalékkal csökkent a folyamatos elvándorlás és külföldi munkavállalás miatt.
Kérdésünkre, hogy vannak-e a magyar munkavállalók által kedveltebb, magyar tulajdonú cégek, a volt vállalatvezető elmondta: mindig arra törekedtek, hogy több magyart alkalmazzanak, de Kökényesdi Mihály szerint ennek elsősorban az szab gátat, hogy nemcsak a román, hanem a magyar munkaerő is egyre kevesebb.
A romániai polgári és egyházi elit lefejezésének helyszínéül szolgáló börtönmúzeum története
A Máramarossziget elegáns belvárosi sétálóutcájává átalakított Corneliu Coposu utca messze földről érkező, gyanútlan látogatója el sem tudja képzelni, hogy az 1950-es években a város szívében működött az ország egyik legtitkosabb politikai börtöne. Ide, a „kommunista börtönstandard” szerint is embertelen körülmények közé zárták be a második világháború utáni években szovjet segédlettel hatalomra került román kommunisták az ország korábbi politikai, katonai, kulturális és vallási elitjét. A kétszáz miniszter, parlamenti képviselő, magas rangú katona, egyházi személy és újságíró közül az öt évig működött szigorúan titkos politikai börtönben ötvennégyen lelték halálukat. A román kommunizmus idején (1945–1989) az országban működő 230 büntetés-végrehajtási intézet – börtönök, kényszermunkatáborok, deportálási helyek, vallatóhelyiségek stb. – között a máramarosszigeti fegyház a maga kétszáz lakójával a legkisebb létszámú börtönök közé tartozott. A rendszerváltás után mégis ennek lett a legnagyobb visszhangja. Falai között „fejezték le” a romániai polgári elitet, amelynek tagjaitól a kommunisták mindenáron szabadulni akartak. A görögkatolikus egyház három püspöke lelte itt a halálát, de a falak között raboskodott Márton Áron gyulafehérvári püspök is. A világ első börtönmúzeumának, a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak emléke előtt adózó máramarosi kegyhelynek a létrejöttében Ana Blandiana költőnek és férjének, Romulus Rusannak voltak elévülhetetlen érdemei. Ők a rendszerváltás utáni „vörös korszakban”, az Iliescu-érában az Európa Tanáccsal fogadtatták el a szigeti börtön emlékmúzeummá történő átalakítását. A román állami támogatásra 1997-ig kellett várni, amikor az Emil Constantinescu államfő nevével fémjelzett időszakban a román parlament nemzeti jelentőségű létesítménnyé nyilvánította a máramarosszigeti börtönmúzeumot. Ennek szerves része a román–ukrán határ közvetlen szomszédságában, a Tisza partján található Szegények temetője, ahol jeltelen sírokba hantolták el a nehéz börtönviszonyok miatt elpusztult politikai foglyokat. A börtönfelújítási munkálatokat magánadományokból kezdték el, az eredeti épületegyüttes valósághű rekonstrukciójával 1997 júniusára végeztek. Ekkor nyitotta meg kapuit Románia első és azóta is egyetlen, a kommunizmus több évtizedét bemutató múzeuma.
Fürtös Róbert muzeológus-történésszel jártuk végig a mintegy 90 cellából és egyéb helyiségekből álló épületegyüttest, amelynek érdekessége, hogy valamennyi cella más-más téma mentén mutatja be a kommunizmust. A szilágysági származású történész feleségével, a máramarosszigeti Dobes Andreával „kötött ki” az egyetem elvégzése után a múzeumban. Kitartó munkájukat dicséri a szűkös anyagi keretek ellenére összehozott és fenntartott állandó kiállítás. Könnyű kitalálni, hogy az Academia Civică elnevezésű bukaresti alapítvány által működtetett börtönmúzeum és a fővárosban székelő, a Kommunizmust Tanulmányozó Nemzetközi Központ az utóbbi években „karcsúsított” állami támogatása miatt anyagi gondokkal küszködik. Fejlesztésre, bővítésre, új kiállítási terek megnyitására rég nincs pénz. Hiába vannak kapcsolatban Kelet-Európa valamennyi olyan múzeumával, amely a kommunizmust mutatja be, ha hely- és pénzhiány miatt Máramarosszigeten nincs lehetőségük időszakos kiállításokon megismertetni a közönséggel a lengyel vagy a magyar kommunizmus rémtetteit. A meglévő kiállítási anyag mégis egyedülálló Romániában, és ezt jól jelzi, hogy évente mintegy 100-150 ezren keresik fel az egykori kommunista haláltábort.
Civil szervezet próbál meg keresztbe feküdni a veszélyes medvék kilövése előtt Kovászna megyében.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter követendő példának nevezte pénteken a nagyváradi kórházak összevonását, mert szerinte ez az intézkedés nemcsak az orvosi teljesítményt növelte, hanem a bevételeket is.
Az Európai Bizottság pénteken engedélyezte, hogy Románia 790 millió euró (3,9 milliárd lej) állami finanszírozást nyújtson négy versenyképtelen szénbánya (Lónyatelep, Lupény, Livazény, Zsilyvajdejvulkán) bezárásához.
Minél jobb eredményt ér el az RMDSZ a választásokon, annál jobb Magyarország és Románia együttműködése, a magyarság élethelyzete Romániában, ezért összenemzeti érdek, hogy az RMDSZ minél erősebb legyen – hangoztatta Szijjártó Péter Csíkszeredában.
Az iskola névadójára emlékeztek pénteken az aradi magyar főgimnáziumban. Idén a Magyar Szórvány Napján szervezték meg a Csiky-napot, jelezve: az iskola a nyelv és identitás megőrzésének fontos színtere.
Gábos Zoltán fizikus születésének 100. évfordulóját ünnepelték a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) pénteken, szobrot is avattak az emlékére.
A jelek szerint egy gyermek csontjai kerültek elő Temesváron a városközponthoz közel zajló építkezés során.
Raluca Turcan román művelődési miniszter szerint megvan az anyagi fedezet a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár és több jelentős romániai kulturális intézmény székhelyének felújításához.
Hetilappá alakul a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló című napilap.
Emberkereskedelemmel és munkaerő-kizsákmányolással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Kovászna megyei rendőrség, valamint a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a magyarországi hatóságok együttműködésével.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás