A nagyváradi Szent László tér (Unirii) közfelháborodást kiváltó, új terve megkapta a jóváhagyást a művelődési minisztérium illetékes igazgatóságától, de a szaktárca több pontban is változtatást javasolt.
2013. július 11., 18:172013. július 11., 18:17
2013. július 11., 18:182013. július 11., 18:18
Mircea Mălan, a város alpolgármestere szerint ezek a megjegyzések csak általánosságokra vonatkoznak, s azok nem befolyásolják jelentősen a makettet, de ők nyitottak minden ötletre, hiszen továbbra is dolgoznak a végleges változaton. Csakhogy az is ismert, hogy az önkormányzat korábban épp Mălan javaslatára vetette el a Proiect Bihor engedélyeztetett és közvitára bocsátott tendergyőztes tervét, hogy utána versenytárgyalás nélkül Horia Gavriş bukaresti építészcsapatától rendeljen új makettet. Noha az elképzelések még mindig nem öltöttek végleges formát, a városi közgyűlés többsége már megszavazta új projektet. A váradi civilek és az építészek azóta is tiltakoznak az alpolgármester „magánakciója\" ellen, amit ráadásul időhiánnyal indokolva nyilvános közvita nélkül próbál meg keresztülvinni.
Emődi Tamás, az elvetett pályázat tervezője lapunk érdeklődésére elmondta, úgy tudja, a minisztérium most épp azokban a pontokban kért változtatást, amelyek Gavriş tervét jellemzik. A szaktárca többek között a stilisztikai sokféleség tompítását, valamint a térelrendezés folyamatosságának biztosítását javasolja. A váradi építész szerint azonban ezek a változtatások nem valószínű, hogy bekerülnek a végleges tervbe, hiszen azt még a héten be kell nyújtani a fejlesztési ügynökséghez uniós finanszírozásra.
Emődi arra sem lát esélyt, hogy a művelődési tárca később visszavonja az engedélyt, viszont szerinte kötelessége lenne ellenőrizni, hogy a kivitelezés a jóváhagyás feltételeinek megfelelően történik. Szerinte most már az EU és az ügynökség illetékeseit kell „bombázni\", hogy felhívják a figyelmet a terv jogi hiányosságaira. Korábban már beszámoltunk arról, hogy több váradi civil és építész is giccsesnek tartja az új projektet, megfogalmazódott, hogy inkább ne legyen semmilyen térfelújítás, mintsem, hogy a helyi önkormányzat által kezdeményezett új tervek alapján alakítsák át.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
szóljon hozzá!