A bértörvénnyel elégedetlen pedagógusok a napokban döntenek az esetleges tiltakozásról
Megszavazták az egységes bérezési törvény tervezetét szerdán az RMDSZ parlamenti képviselői, akik jelentős mértékben saját vívmányukként igyekeznek tálalni a román balliberális kormánykoalíció előterjesztését. Arról ugyanakkor nem beszélnek a szövetség politikusai, hogy ígéretével ellentétben a bukaresti hatalom több hónapos késéssel hajtja végre a közalkalmazottak béremelését.
2017. június 07., 22:312017. június 07., 22:31
2017. június 07., 22:402017. június 07., 22:40
Korodi Attila szerint az RMDSZ képviselőházi frakciója azért támogatta szerdán az egységes bértörvény tervezetét, mert mindamellett, hogy 25 százalékkal emeli meg január elsejétől az állami alkalmazottak bérét, „kiszámíthatóbb és következetesebb bérezési rács alapján biztosít méltányos fizetéseket a közigazgatásban dolgozóknak”.
„Továbbá ezzel a törvénnyel rendeztük az oktatók javadalmazását is, vonzóbbá tettük a pedagógusi pályát. Ahogyan azt a kampányban is ígértük, 25 százalékkal emeltük meg az oktatók alapfizetését, erre majd 2018. március 1-jétől egy újabb, 20 százalékos növekedés van előírva” – idézi az alakulat hírlevele az RMDSZ alsóházi frakcióvezetőjét.
Elfogadta az új egységes bértörvényt a bukaresti képviselőház szerdán, a közszférának azonban 2018 januárjáig még várnia kell az – eredetileg júliusra beígért – első béremelésekre.
Korodi Attila mindvégig többes számban nyilatkozott az elfogadott jogszabályról, mintha az az RMDSZ érdeme lenne. „Kiszámítható életpályamodellt szorgalmaztunk a közigazgatásban: a tisztséggel és a felelősségvállalás mértékével arányos bérezést biztosítottunk az állami szférában dolgozóknak” – jelentette ki a politikus, aki mindazonáltal a kormányra hárította a törvény végrehajtásának felelősségét. „Tekintettel arra, hogy a kormány vállalta a fizetésemelésekkel járó pénzkeret megteremtését, így a felelősséget is vállalta a jogszabály gyakorlatba ültetéséért” – fogalmazott a frakcióvezető.
A képviselőház költségvetési bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak úgy vélekedett, az elmúlt 27 év gyakorlata úgy csapódott le, hogy különböző intézményvezetők előnyöket tudtak szerezni az alkalmazottaiknak, és előfordult, hogy ugyanabban a tisztségben, ugyanazzal a felkészültséggel az egyik köztisztviselő háromszor többet keresett, mint a másik.
„Reméljük, hogy 2022-ig az emelt fizetési rendszerrel ezeket az egyenlőtlenségeket sikerül kiküszöbölni” – mondta a Krónikának a szatmárnémeti politikus. Elismerte, a frissen elfogadott törvény nem tökéletes, még így is nagy megterhelést jelent majd a költségvetés számára, szerinte azonban áldozatokat kell hozni, ha meg akarják állítani a szakembereknek az országból való elvándorlását. Erdei Dolóczki István szerint több, közpénzből fizetett kategória már az elmúlt évben, hónapokban béremelésben részesült.
A közszférában dolgozók azonban elégedetlenek a jogszabály végleges formájával, a tanügyi szakszervezetek például általános sztrájkot is kilátásba helyeztek, miután a képviselőház a halasztásokkal módosított formában fogadta el a bérezési törvényt. A törvény ugyanis 2018 januárjáig kitolja a kormánykoalíció által eredetileg idén júliustól beígért béremeléseket, ráadásul az egészségügyben és az oktatásban dolgozók esetében több szakaszra is bontja azt.
A következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne.
Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Kovászna megyei szervezetének elnöke a Krónika megkeresésére arról számolt be, hogy már zajlik a sztrájk előkészítése, gyűjtik az aláírásokat. Közölte, az elmúlt 27 év alatt a különböző kormányok „sokszor és sokat hazudtak”, de ekkora „propagandacélú félrevezetésre” szerinte még nem volt példa.
„Elaltattak minket, megpróbálták leszerelni a tiltakozást. Az egyeztetések során mindent megígértek, még a szenátus oktatási bizottságában is az eredeti formájában ment át a tervezet. Az első arculcsapás a felsőház munkaügyi, jogi, és pénzügyi bizottságaiban ért, ott már kiderült, hogy július 1-jétől nem lesz béremelés, és hogy januártól sem lesz 50 százalék, csak 25” – méltatlankodott Nagy Gábor.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!