Lemondatnák a minisztert a háromszéki diákok

Az elmaradt utazási támogatás kifizetését és Remus Pricopie oktatási miniszter lemondását követelik a háromszéki diákok.

Bíró Blanka

2013. szeptember 16., 19:502013. szeptember 16., 19:50

Tegnap több sepsiszentgyörgyi iskolából mintegy 15 diák vonult utcára, azonban nagyobb megmozdulásra szerdán és csütörtökön kerül sor, amikor a sepsiszentgyörgyi, baróti, kézdivásárhelyi és kovásznai fiatalok élőláncot vonnak a tanintézetek köré.

A tiltakozássorozatot májusban kezdeményezte az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki szervezete, akkor azonban csak részleges eredményt értek el a tüntetők, az oktatási minisztérium csupán az elmaradt utazási támogatások 25 százalékát törlesztette. A fiatalok a nyár folyamán 16 iskolában több mint háromezer diáktól és szülőtől gyűjtöttek támogató aláírásokat akciójukhoz, kérve, hogy a minisztérium térítse meg a vidéki diákok esetében a bérlet árát. „Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, azonban tanulmányaik mégis többe kerülnek a családjuknak” – olvasható abban a nyílt levélben, amelyben Remus Pricopie miniszter lemondását is kérik a diákok.

Meglátásuk szerint, a tárcavezető azzal, hogy nem rendezte a tartozást, nemcsak az ingázás támogatását szavatoló 2006/291-es törvényt sértette meg, hanem a 2002/48-ast is, amely a tanuláshoz és a szakmai felkészüléshez való jogot biztosítja. Felhívják a figyelmet, hogy a jogszabály szerint a bentlakásban lakó diákoknak is meg kellene téríteni a havi nyolc utazás árát, ők azonban ingázó társaikkal ellentétben még a jussuk 25 százalékát sem kapták meg. Felháborítónak tartják, hogy miközben a minisztérium nem fizeti ki a bérletek árát, kilátásba helyezi, hogy megbünteti azokat a szülőket, akik nem küldik iskolába gyerekeiket. Országszerte több mint 200 ezer diák ingázik, a minisztérium kimutatásai szerint tavaly a nyolcadik osztályt végzettek 7 százaléka nem iratkozott be kilencedik osztályba. Remus Pricopie oktatási miniszter a hétvégén úgy nyilatkozott, a szaktárca év végéig rendezi az ingázó diákokkal szembeni adósságát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el