Legyőzték Dan Tanasát a nagykárolyiak

•  Fotó: Babos Krisztina

Fotó: Babos Krisztina

Legyőzte a nagykárolyi önkormányzat a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesületet, így nem kellene kétnyelvűre lecserélni a Petőfi- és a Kölcsey-emléktáblát. A polgármester azonban úgy döntött, a román nyelvű táblákat is kihelyezi.

Krónika

2017. április 11., 16:132017. április 11., 16:13

A bukaresti törvényszék megalapozatlannak találta a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetét, melyben arra szólították fel a nagykárolyi önkormányzatot, hogy cseréljen le két, kizárólag magyar nyelvű szöveggel ellátott köztéri emléktáblát. A szolgálatos feljelentő szervezetének nem tetszett az a tábla, amely Kölcsey Ferencnek állít emléket, és egykori hivatalának falán, a hajdani vármegyeházán található, ahol jelenleg a Iuliu Maniu Szakközépiskola működik. A másik Petőfihez kapcsolódik, és a hajdani Térei ház – jelenleg általános iskola – falán látható – a legenda szerint a költő ennek udvarán pillantotta meg először Szendrey Júliát. Mindkettőn szerepel egy rövid versidézet is.

Az ADEC keresetében arra hivatkozott, hogy nem lehetnek kizárólag magyar nyelvűek az emléktáblák, hanem felül az ország hivatalos nyelvén, románul kell szerepelnie a feliratoknak, és esetleg alatta magyarul. Az RMDSZ nagykárolyi szervezetének a közleménye szerint a bírák azonban elfogadták a nagykárolyi önkormányzat azon vélelmezését, miszerint az említett előírások nem vonatkoznak az irodalmi jellegű feliratokra.

Kovács Jenő polgármester – az RMDSZ városi szervezetének az elnöke – emlékeztetett, Dan Tanasă két évvel ezelőtt szólította fel a polgármesteri hivatalt, hogy harminc napon belül távolítsa el ezeket az emléktáblákat, és helyeztessen ki újakat, melyeken felül az állam nyelvén szerepeljen a szöveg. Az elöljáró szomorúnak nevezte, hogy „egyesek közismerten szélsőségesnek tartott szervezeteket szabadítanak rá a nagykárolyi közösségre\", ugyanakkor megjegyezte: reméli, hogy az emléktáblák ellenzőit csupán a megismerés szándéka vezérelte, ezért úgy döntöttek, új táblákat fognak kihelyeztetni, mégpedig olyanokat, amelyeken mind a Petőfi-, mind a Kölcsey-versrészlet román fordítása is olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia