A festői szépségű táj már a vonatablakból kinézve megragadott, amint a kalotaszegi királynőnek is nevezett Zsobok felé közeledtem. A kincses városból megtett egyórás út után megérkeztem a Szilágy megyei kis faluban található Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontba. Miközben az épületegyüttest csodáltam, és több szögből lencsevégre kaptam, a mérhetetlen csendet előbb madárcsicsergés, majd egy kisfiú éneke törte meg.

Ami után tisztáztuk ottlétem célját, a kisebbek kézen fogva és ujjongva vezettek körbe, a nagyobbak már-már büszkén mutogatták, hogy „ez az én szobám, itt lakom én”. Kevés idő alatt megállapítottam, hogy az otthonban élő gyerekek közvetlenek, kedvesek és kíváncsiak. Rég vagy talán még soha nem volt részem ennyire lelkes és szeretetteljes fogadtatásban.

Amíg a diákok ebédeltek, Rúzsa Erzsébet, az otthon igazgatója felelevenítette a 25 éves intézet megalakulásának előzményeit. Mint kifejtette, a szükség hozatta létre Zsobokon 1994-ben a Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontot. Az 1989-es változások után tanárhiány miatt 1990-ben megszűnt az 5–8. osztályos általános iskolai oktatás a Szilágy megyei „gödörfaluban”. Így a helyi diákok a Kolozs megyei Kalotaszentkirályra kényszerültek iskolába járni, viszont akkor még nem létezett a Sárvásár–Zsobok összekötő út, ezért az anyagi nehézségek kiküszöbölése érdekében nagy kerülővel, olykor lovas kocsival vagy traktorral jutottak el oda. Ugyanakkor a hiányos oktatás miatt a fiatal családok elköltöztek, és elkezdődött a falu elnéptelenedése. Ekkor érkezett Zsobokra Molnár János lelkipásztor és felesége, Irma.

„Feltevődött a kérdés, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy megmaradjon a falu. Akkor jött az ötlet, hogy először is utat kellene építeni, és újraindítani az iskolát. Viszont ha újraindítjuk, akkor gyerekek is kellenek. A tiszteletes asszony az Erdélyi Református Nőszövetség akkori elnökeként az országot járva

Gyerekzsivaj, a boldogság hangja

Jelenleg 43 gyerek él állandó jelleggel a Bethesda-otthonban, amely az árva, félárva és hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeken kívül gondozásba veszi azokat a szórványdiákokat is, akiknek lakhelyükön nincs magyar nyelvű iskolázási lehetőségük, és a városon való anyanyelvű oktatásuk vagy épp a lakhelyükről a tanintézetbe való naponkénti ingázásuk fizikailag és anyagilag egyaránt lehetetlen.

A program mindenki számára egyaránt sűrű: fél hétkor ébresztő, készülődés, reggeli után iskola, majd ebéd után a gyerekek a nevelők felügyeletével és segítségével tanulnak, illetve elkészítik másnapra a házi feladatot. Feltűnt, hogy a kétemeletes nagy épületben a diákok délután is hátitáskával járkáltak: szilenciumra mentek, jobban mondva a lehető leglassabban tették meg azt a „hosszú utat”, amelynek végállomásán csendben kell maradni és tanulni. Érthető, hiszen mennyivel mókásabb lenne az udvaron levő tócsákban ugrálni, és közben önfeledten visítozni. Előbbinek főként a mosónő nem örülne, viszont az otthonban próbálják az önálló életre való nevelést szorgalmazni, így a gyerekeket is bevonják a ruhamosásba, -rendezésbe, és a vacsora utáni kiosztásba.

Ugyanakkor a magyar kormány által indított, a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor-program ösztöndíjasa minden este szervez valamilyen foglalkozást: drámakört, meseolvasást, filmnézést, néptáncot, zenetanulást, önismereti játékot. Fél tízkor pedig a villanyoltást követően az addig gyerekzsivajtól hangos épület elcsendesedik.

Vallásos szellemiség a gyógyulás házában

„A Bethesda név azt jelenti, hogy kegyelem, irgalom háza. Jézus szavára a Bethesda-tó partján gyógyult meg a harmincnyolc évig beteg ember.

Egyházi intézet lévén, itt a templomlátogatás úgymond kötelező, vallásos szellemiségben nevelik a kicsiket. Kátéórákra, bibliaórákra járnak, nyáron vakációs bibliahetet szerveznek nekik.

Pályázati pénzek magyarországi szervezetektől

Rúzsa Erzsébet arról is beszámolt, hogy a magyarországi VONESZO alapítvány évente öt alkalommal látogat Zsobokra, a gyerekeknek interaktív programokat, a nevelőknek képzéseket tartanak, a budapesti Hagyományok Háza többnapos kézműves foglalkozást szervez, az Ágoston Sándor Alapítvány pedig önismereti táborban való részvételre nyújt lehetőséget a középiskolásoknak.

A Bethesdát a zsoboki református egyházközség tartja fenn. A gyámhatóság által ide helyezett gyerekek után az állam fizet egy adott összeget, valamint a fizetések egy része államilag támogatott. Viszont az építést, felújítást, eszközbeszerzést nagyrészt pályázati támogatásból oldják meg. Sokat számít, hogy az otthont már a kezdetektől önfenntartásra rendezték be. „Mezőgazdasággal is foglalkozunk, van két fóliaházunk, teheneket, juhokat és disznókat tartunk, így próbáljuk előteremteni az alapélelmiszereket. Az egyháznak van egy malompéksége is, tehát a kenyér helyben készül, a tej, hús, zöldség is helyi” – részletezte az intézetvezető.

De jelentős támogatást nyújtanak az amerikai, németországi és holland partnerek, illetve hazai szervezetek, intézmények.

A szülői szeretet pótolhatatlan

Gál Jankó Erzsébet, a Bethesda pszichológusa szerint az intézetbe való beilleszkedés időtartama általában attól függ, hogy a gyerek milyen élményeket élt meg otthon, de a tapasztalatok alapján a régi és új lakók már egy hét alatt összebarátkoznak. Viszont a családi szeretet hiánya nagyban befolyásolja a gyerekek lelki világát, és a beszélgetésekkor ezt nyíltan kifejezik.

A Lélekkuckónak nevezett, színes rajzokkal és fényképekkel díszített szobában heti egy alkalommal mindenki terápián vesz részt, a nagyobbaknak csoportos foglalkozást is szerveznek, viszont – amint a pszichológus mondta – az ajtó mindig nyitva áll a gyerekek előtt. „Amikor a gyerekek kikerülnek az intézetből, mindig szembesülnek a kisebbségérzéssel, valahogy az életüket megpecsételi, hogy gyermekotthonban nőttek fel. Azt tapasztaltam, hogy ez kihat a viselkedésükre, és talán ezen a téren akadnak problémáik az életben” – fogalmazott Gál Jankó Erzsébet.

Biztos fedél a felnőttek feje fölött is

Az intézeti és az önálló élet közötti „ugródeszkaként” hozták létre 2004-ben az Immánuel-házat, amelyben a középiskolás korosztályú otthonlakók tartózkodnak hétvégén és a vakációkban. Többségük a kolozsvári református kollégium szakiskolájában tanul tovább, valamint a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban és a válaszúti tanintézetben. Az Immánuel-házban ők mosnak, főznek, takarítanak, tehát bár felügyelettel, de minden olyan feladatot elvégeznek, amit addig a kisegítő személyzet intézett. A fiatalok addig maradhatnak az otthonban, amíg szükségük van támogatásra.

„Tapasztalataim szerint amíg itt laknak a gyerekek, azt gondolják, hogy nagyon rossz helyen vannak, és az minden vágyuk, hogy az otthonból minél hamarabb kikerüljenek. Szeptemberben lesz 25 éves az intézet, és az évek során több mint 500 gyerek fordult meg itt, de még senkitől nem hallottam negatívumot az itt töltött időre vonatkozóan.