Fotó: Biró István
Sem a kolozsvári, sem pedig a szatmári, brassói, gyulafehérvári kihelyezett irodáknál nem válaszolnak a telefonhívásokra.
A reklámfelületek értékesítésével foglalkozó vállalkozás az új gépkocsik két oldalát és a motorháztető felületét vásárolta meg további értékesítés céljából. A cég azzal csábította az új autóra vágyókat, hogy a reklámfelület ellenében havi 150 euró körüli bevételhez jutnak, amely akár a hitel vagy a lízingszerződés havi részletét is fedezi. Eszerint aki új autót kívánt vásárolni, lízingszerződést kötött az autókereskedővel, valamint az Autopresszel. Ahhoz, hogy a cég kifizesse az ígért havibért, induláskor az autó tulajdonosának új gépkocsi esetében száz lejt és a gépkocsi árának 1,9 százalékát kellett kezelési költségként előre befizetnie, használt autó esetében pedig 546 euró volt a beugró összeg. A dokumentum azonban azt is tartalmazta, hogy a szerződés bármikor egyoldalúan felbontható, ennek ellenére több száz személy is úgy lízingelt személygépkocsit, hogy a cég által ígért havi 150 eurós összegből fedezték a havi részletet.
„Levélben értesítettek a kifizetések beszüntetéséről” – magyarázta lapunknak az Autopres egyik ügyfele. D. Palsu elmondása szerint azonban a gondok hónapokkal korábban kezdődtek, amikor a cég elköltözött Beszterce utcai székhelyéről. „Ekkor levelet küldtek azzal, hogy a költözés miatt nem tudnak fizetni – magyarázta. – Azonban azóta sem fizettek egy lejt sem.” Állítása szerint ő a használt autójával 540 eurót fizetett belépési díjként a cégnek, alighogy megtérült a befizetett összeg, már meg is szűntek a kifizetések. „Én még szerencsés vagyok, de aki hitelből vásárolt, és egyedül nem tudja törleszteni a több száz euróra is rúgó összegeket, kénytelen lesz megválni autójától, mert a bank rögtön elveszi, ha nem fizetnek rendesen” – fejtette ki Palsu.
A vállalat alig egy hetet volt a Budai Nagy Antal utcában levő új székhelyén, de már mindössze egyetlen személy fogadta az ügyfeleket. Ekkor már nem fizettek, alig egy hét múlva pedig végérvényesen bezárták az irodát. Az ügyfelek ezután kapták meg a levelet a szerződés felbontásáról. A dokumentum szerint sorozatos fenyegető telefonok miatt voltak kénytelenek beszüntetni tevékenységüket, ám azt nem pontosítja, hogy a fenyegetések honnan érkeztek. Az ügyfél szerint már az sincs, akihez forduljon, mindössze feljelentést tehet. A kifizetések beszüntetésének következményeként a lízingszerződés teljes havi összegét a gépkocsi vásárlójának kell majd fizetnie.
Florin Tara, az Autopres egykori igazgatója állítása szerint semmit nem tud arról, hogy mi lett a céggel, ugyanis pár hónapja egy új munkaajánlatot fogadott el, és otthagyta a vállalatot. Az egykori cégvezető nem tudta megadni az Autopres tulajdonosának elérhetőségét, mindössze annyit mondott, hogy a tulajdonost Bírónak hívják, és román állampolgár, azonban már jó ideje nem áll vele kapcsolatban.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint a vállalatot 2006 októberében jegyezték be Kolozsváron egyetlen alkalmazottal. Értesüléseink szerint a cég alig egy év alatt megközelítőleg 900 ügyfelet szerzett.
Autóreklámokkal foglalkozó vállalkozás Nagyváradon is működött MobilSpot néven, azonban nemrég itt is zárt ajtók fogadták már az ügyfeleket. Az eljárás ugyanaz volt: levélben értesítették az ügyfeleket a kifizetések néhány hónapos felfüggesztéséről, a cég pedig eltűnt.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.