Kidöntötte a nagyváradi repülőtér vadonatúj kerítését a 120 kilométer/órás szélvihar

Tomboló elemek. A vihar a kerítés mellett több közlekedési táblát is kidöntött •  Fotó: Facebook

Tomboló elemek. A vihar a kerítés mellett több közlekedési táblát is kidöntött

Fotó: Facebook

Heves vihar csapott le hétfőn este Nagyváradra és környékére, a tomboló elemek a nemrég felújított repülőtér új kerítésének egy darabját is kidöntötték.

Krónika

2024. július 16., 08:292024. július 16., 08:29

A napok óta tartó, 40 fokot közelítő kánikula után az időjárás szinte minden előjel és átmenet nélkül fordult viharosra hétfőn este nyolc óra körül.

A vihar felhőszakadással és sűrű jégesővel, valamint heves széllökésekkel „támadott”, és mint kiderült, több helyszínen is károkat okozott.

Például a repülőtéren is, ahol az illetékesek szerint a nyugati-délnyugati irányból fújó szél sebessége a 120 kilométert elérhette, így nem csoda, hogy kidöntötte a létesítmény kerítését.

A légikikötőt nemrég újították fel, a kerítés is új. A szél vélhetően azért bánt el vele könnyedén, mert nem fémből, hanem PVC-ből készült, az illetékesek ugyanis

attól tartottak, hogy egy fémkerítés megzavarhatná a navigációs rendszereket.

A vihar a reptér egyik kapuját is kitépte a helyéből, és a Tarom este fél nyolcas bukaresti járata sem tudott elindulni miatta.

•  Fotó: Facebook Galéria

Fotó: Facebook

A szél több közúti jelzőtáblát is kidöntött.

Nem csupán a repülőtéren, hanem a város más részein is károkat okozott a vihar,

az egyik utcában a szél kidöntött egy fát, amely részben a mellette álló házra dőlt.

Más helyszíneken is áldozatul estek fák a szélviharnak.

A katasztrófavédelem egységeit a város és a környező települések számos pontjára riasztották az okozott károk elhárítására.

A katasztrófavédelem egyébként Ro-Alert figyelmeztetést küldött, amelyben narancssárga viharriasztásra figyelmeztetett, és arra kérte az embereket, hogy vonuljanak fedezékbe.

Az ügy szépséghibája, hogy az üzenet csupán mintegy negyed órával azután érkezett meg, hogy a vihar leghevesebb szakasza már végigsöüört a városon.

Hasonlóan történt tavaly júliusban is, amikor légzuhatag csapott le Nagyváradra, és közel ezer fát kidöntött a városban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 05., szombat

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
2025. július 05., szombat

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől

Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől
2025. július 05., szombat

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán

Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán
2025. július 05., szombat

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet

Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet
2025. július 05., szombat

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja

A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja
2025. július 04., péntek

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök

Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök
2025. július 04., péntek

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben
2025. július 04., péntek

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Kincses Előd temetésén Marosvásárhelyen

Orbán Viktor kormányfő is részt vett péntek délután Kincses Előd temetésén a marosvásárhelyi református temetőben.

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett Kincses Előd temetésén Marosvásárhelyen
2025. július 04., péntek

Megvalósult az álom, otthonra lelt a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség

Közösségi összefogásnak köszönhetően a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség június 27-én megvásárolta azt az ingatlant, amely hosszú távon hitéleti, közösségi és kulturális célokat szolgál.

Megvalósult az álom, otthonra lelt a Kovásznai Unitárius Leányegyházközség
2025. július 04., péntek

Mégsem újul meg a zsibói Béldi-kastély, sokallta a megyei önkormányzat a finanszírozás rá eső részét

Mégsem újul meg a zsibói Béldi-kastély, miután a Szilágy megyei közgyűlés úgy döntött: felmondja a projektre megkötött finanszírozási szerződést.

Mégsem újul meg a zsibói Béldi-kastély, sokallta a megyei önkormányzat a finanszírozás rá eső részét