Kibővítette a kormány a tej-kifli programot: a testület szerdai ülésén úgy döntött, az általános iskolások ősztől nemcsak tejet, hanem aludttejet és kefírt is kaphatnak.
2013. június 27., 21:392013. június 27., 21:39
2013. június 27., 21:412013. június 27., 21:41
A kormány közleménye szerint arról is döntés született, hogy megkönnyítik a közbeszerzési procedúrát is, az eljárásra vonatkozó módosításokat azonban nem részletezték. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt évben több ízben is felmerült, hogy módosítanák vagy leállítanák a tej-kifli programot. Legutóbb egy héttel ezelőtt Victor Ponta miniszterelnök fogalmazta meg, hogy az ingyenes tízórai felesleges pénzkidobás. Ponta akkor arról beszélt, hogy szerinte tíz évvel ezelőtt jó ötlet volt a program, ám miközben sok kisdiák rászorul az állami költségvetésből támogatott tízóraira, a többség nem eszi meg, eldobja, pazarlás folyik. A kormányfő azt mondta, célzottabb támogatással jobb eredményeket lehetne elérni, például ha a programra fordított összegből a gyerekek délutáni foglalkoztatását biztosítanák.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!