Fotó: Biró István
Kampánycélból utazik a Székelyföldre a jövő héten Klaus Johannis államfő – jelentette ki tegnap a Krónika kérdésére Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke közölte azt is: eldőlt, hogy a román egyesülés centenáriumára tekintettel a szövetség nem lép kormányra 2019 előtt.
2017. július 12., 17:592017. július 12., 17:59
2017. július 12., 19:122017. július 12., 19:12
Az RMDSZ elnöke egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen úgy vélekedett, a jelenlegi elnök elődjének, a magyarlakta régióban rendszeresen megfordult Traian Băsescunak a modelljét veszi alapul, amikor nem az erdélyi magyarság érdekvédelmi szervezetével, hanem közvetlenül az erdélyi magyar emberekkel kíván tárgyalni.
Kétszer ötéves elnöki mandátuma idején Traian Băsescu előszeretettel látogatott Székelyföldre, ahol adott pillanatban visszajáró vendégnek számított.
Kelemen feltárta: Johannis mintegy fél évvel ezelőtt jelezte neki, hogy még ebben az évben felkeresné Hargita és Kovászna megyét, és noha a szövetségi elnök március 15-ét javasolta a vizit időpontjának, az államfő nem tartotta jó ötletnek. Mivel az RMDSZ vezetőivel, székelyföldi parlamenti képviselőivel nem egyeztetett a Cotroceni-palota, és nem hívták meg, ezért nem is lesznek ott az államfő július 18-ai jövő keddi székelyföldi látogatásának állomásain.
Államfői beiktatása óta először látogat Hargita és Kovászna megyébe Klaus Johannis július 18-án. Az RMDSZ vezetőségével politikai vonalon nem tárgyalt az elnöki hivatal, de a székelyföldi önkormányzatokkal már egyeztettek technikai kérdésekről.
A politikus egyébként érdekesnek nevezte, ahogyan Johannis lereagálta az RMDSZ és a balliberális koalíció vezetői között a kormányváltás idején lezajlott tárgyalásokat. A Tudose-kabinet megalakulását megelőző cotroceni-i konzultáción az államfő azt mondta az RMDSZ küldöttségének, hogy a magyar alakulat „fölöslegesen tette ki magát támadásoknak” a PSD–ALDE-koalíciónak benyújtott követeléscsomagjával.
(A szövetség a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvényről, március 15. hivatalos ünnepnappá nyilvánításáról és az anyanyelvhasználati jogoknak a helyi közigazgatásban történő bővítéséről egyeztetett a román koalícióval). Kelemen felidézte: ekkor is elismételte azt a 2015-ben megfogalmazott javaslatát, hogy egy olyan többség-kisebbség paktumot kellene az államfőnek kezdeményeznie, amely kivonja a kisebbségi kérdést a pártpolitikai csatározások köréből, és biztosítja, hogy nem nyirbálják meg a szerzett kisebbségi jogokat.
Kelemen Hunor kérdésünkre elmondta: eldőlt, hogy a 2018-as román egyesülés centenáriumára tekintettel az RMDSZ bizonyosan nem lép kormányra 2019 előtt, mindazonáltal folytatni kívánják a parlamenti együttműködésről szóló megállapodást a PSD–ALDE-koalícióval; az első félév tapasztalatait augusztus végén értékelik ki a szövetség frakciói.
Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Johannis román államfő.
A politikus megismételte a kormányválság kapcsán nemrég a Krónikának adott interjú során is elmondottakat, miszerint a jelenlegi román ellenzéki alakulatok – a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Băsescu vezette Népi Mozgalom (PMP) – nem tárgyalóképesek az RMDSZ számára. Ezekkel a pártokkal a szövetség annak ellenére sem tud együttműködni, hogy a PNL-t a félig magyar származású Ludovic Orban, az USR-t pedig ideiglenesen a magyar nemzetiségét teljes mértékben felvállaló kolozsvári Elek Levente irányítja.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!