Kelemen Hunor: Erdélyben mintegy 630 ezer magyar szavazatot kapott Nicușor Dan
Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala
Az erdélyi magyarok büszkék lehetnek arra az összefogásra, amelyet közösségük tanúsított a román elnökválasztás második fordulójában azáltal, hogy egységesen az RMDSZ által támogatott, Románia elnökévé választott Nicușor Danra adták voksukat – mutatott rá a szövetség elnöke hétfőn.
2025. május 19., 19:102025. május 19., 19:10
2025. május 19., 19:162025. május 19., 19:16
Kelemen Hunor Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben köszönte meg a közösségi kiállását.
,,Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el a tegnapi eredmény, hisz
– fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kiemelte, a közösségi média bejegyzéseiben tükröződik, hogy a románok is nagyra értékelik azt, ahogy a magyar közösség szavazott. ,,Nagyon szépen látszott, ahogy a Magyarországon élő erdélyiek megmozdultak, érezve a vészhelyzetet, érezve azt, hogy ennek tétje van, és sorokban álltak a konzulátuson, a nagykövetségen. Köszönet nekik is, hisz ők továbbra is erdélyiül gondolkodnak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
,,Egy dolgot tudunk, hogy a magyar közösségért a magyar emberekért fogunk dolgozni a következő időszakban is, hisz őtőlük kaptuk a megbízatást a képviseletre. Együtt sikerülhetett, együtt sikerülni fog ezután is. Még egy köszönet mindenkinek!” – zárta üzenetét az RMDSZ elnöke.
Romániában csaknem három évtizede példátlan magas részvétel mellett vasárnap Nicușor Dan független jelöltet választották meg államfővé, aki 830 ezer szavazattal (több mint 7 százalékponttal) előzte meg ellenfelét, George Simiont, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét.
Románia megyéi közül Dan a két magyar többségű székelyföldi megyében aratta a legnagyobb győzelmet: Hargita megyében a voksok 90,78 százalékát, Kovászna megyében 84,42 százalékukat szerezve meg. Kolozs megyében az érvényes voksok 70,16, Maros megyében 67,02 százalékát kapta Nicusor Dan.
Bár a korábbi elnökválasztásokon a magyarlakta térségekben a részvétel rendre elmaradt az országos átlagtól,
vasárnap a jelentős magyar közösségekkel rendelkező megyék a részvételi rangsor első felében voltak:
Kolozs megyében a jogosultak csaknem 70 százaléka, Hargita megyében 60 százaléka, Bihar megyében 58 százaléka, Kovászna megyében 57 százaléka, Maros megyében 55 százaléka adta le voksát.
Az erdélyi és a partiumi megyék többségében is Nicușor Danra szavazott a többség a megismételt államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, a Székelyföldi megyékben pedig kimagasló sikert aratott – derül ki az Állandó Választási Hatóság adataiból.
Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével tárgyalt hétfőn a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!