Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem az első kolozsvári felsőoktatási intézmény, mely külön oltópontot nyit diákjai számára. Az egyetemi hallgatók keddtől jelentkezhetnek vakcináért az egyetemi campus orvosi rendelőjében.
2021. június 07., 16:442021. június 07., 16:44
Az oltási akciót a megyei közegészségügyi hatósággal (DSP) közösen szervezik, mely külön oltócsapatot is küld a campusba, akik az egyetem orvosai mellett immunizálják majd a diákokat, írta a Transilvania Reporter. Az első 50 jelentkező 9 és 12 óra között oltathatja be magát, igény esetén szerdán is folytatódik az akció, melynek keretében a Pfizer vakcináját használják. Az egyetem közleményében rámutat:
Hangsúlyozták, az egyetem annyi ilyen akciót szervez, ahányra szükség lesz, hogy biztosítsa a biztonságos oktatási feltételeket a diákságnak.
Kolozsváron egyébként a hétvégén újabb oltási maratont tartottak, a három héttel ezelőtt első körben beoltott személyek kérhették most az emlékeztető oltást az új sportcsarnokban.
Anca Dana Buzoianu, a szervező Iuliu Hațieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora közleményében úgy értékelt, hogy az akció sikeres volt, és minden beoltott személy kisebb győzelem a pandémiával szemben. A hétvégi éjjel-nappali oltási akció 350 önkéntes részvételével zajlott, többségük az egyetem oktatója, diákja.
Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese akkora a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a kolozsvári egyetemek közös oltópontot nyitnak a diákság számára.
Az egyetemi hallgatók beoltását sürgeti Emil Boc kolozsvári polgármester, azt kérve, hogy a diákok csak akkor térhessenek vissza az előadótermekbe, kollégiumokba, ha megkapták a koronavírus elleni vakcinát. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Krónikának elmondta: a biztonságos oktatás érdekében támogatják a di&
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!