Kalákában építik újjá a bölöni Büdösfürdőt

A háromszéki Bölönben kalákáznak idén a székelyföldi fürdőépítők. A magyarországi Ars Topia Alapítvány által gondozott Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom tagjai a napokban a bölöni Büdösfürdőt „öltöztetik új köntösbe”.

Bíró Blanka

2016. július 26., 19:432016. július 26., 19:43

Az önkénteseket a helyi Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoka hívta meg a településre, július 20-án kezdték el a munkát, és szombaton tartják az avatóünnepséget. A tervek szerint felújítják a Büdösferedő medencéjét, napozóteraszt, öltözőt és pihenőházat építenek, felújítják a forrást, megszépítik a környezetét, utakat és erózióvédelmi létesítményeket alakítanak ki, információs táblákat készítenek, de a kreativitásukat latba vetve fűzkápolnát, játszóteret is kialakítanak.

Az Ars Topia felhívására a terveket magyarországi tájépítészek, egyetemi hallgatók készítik, a munkát is ők szervezik meg, de a kivitelezésbe a helyieket is bevonják, a falubéliek biztosítják az önkénteseknek a szállást és az ellátást. A tíznapos kaláka alatt a résztvevők különböző előadásokat hallgatnak meg, például a háromszéki borvizekről, a fürdőkultúráról, vízimalom-rekonstrukcióról, építészeti és örökségvédelemről, a biogazdálkodásról, esténként pedig táncházat vagy sporttevékenységeket szerveznek.

Büdösfürdő a falutól két kilométer távolságra van, kénes vizét már a 19. században gyógyításra használták, több orvos próbálta népszerűsíteni és gyógyászati célokra felhasználni, a közeli forrás édes-kénes vizét két éve a Borvizek útja program részeként megnyílt kezelőközpontba is bevezették.
A székelyföldi kalákamozgalom tizenöt évvel ezelőtt indult, tíz évig Hargita megyében, hatodik éve Kovászna megyében is újítanak fel egykor gyógyerejükről híres, de azóta feledésbe merült vagy lepusztult népi fürdőket.

Háromszéken a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka program keretében 2011-ben elsőként Oltszemen a sütei borvízforrást, 2012-ben Csernátonban a Malom- és Csókásferedőt, majd a kisbaconi fürdőt építették ki kalákában, két évvel ezelőtt Zalánpatakon alakítottak ki népi feredőt, majd tavaly Bálványoson az Apor lányok feredője újult meg az önkéntes munka nyomán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 24., vasárnap

Kelemen 450 ezer szavazatra számít, és a parlamenti választás után tárgyal a második fordulós államfőjelöltekkel

Mintegy százezer szavazattal többre számít a most vasárnapi államfőválasztáson Kelemen Hunor az öt évvel ezelőtti 357 ezer vokshoz képest.

Kelemen 450 ezer szavazatra számít, és a parlamenti választás után tárgyal a második fordulós államfőjelöltekkel
2024. november 24., vasárnap

Helyreállt az áramszolgáltatás a rossz időjárás által érintett összes Hargita megyei településen

Vasárnap reggelre a rossz időjárás által érintett összes Hargita megyei településen helyreállt az áramszolgáltatás – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Helyreállt az áramszolgáltatás a rossz időjárás által érintett összes Hargita megyei településen
2024. november 23., szombat

Továbbra is télies körülmények között közlekednek a vonatok

Szombat délután az összes vasútvonalon továbbra is télies körülmények között közlekedtek a vonatok, különösen a iaşi-i és brassói regionális kirendeltség körzetében, a sűrű havazás és az alacsony hőmérséklet miatt – számolt be a CFR.

Továbbra is télies körülmények között közlekednek a vonatok
2024. november 23., szombat

Hargita megye több ezer lakóját érinti az áramszolgáltatás szünetelése

Tizenegy Hargita megyei település közel 4000 lakójának háztartásában még mindig szünetel az áramszolgáltatás, miután a heves havazás és az erős szél megrongálta az elektromos hálózatot.

Hargita megye több ezer lakóját érinti az áramszolgáltatás szünetelése
2024. november 23., szombat

Erős szélre, hóviharokra lehet számítani – figyelmeztetik az autósokat

A szél erősödésére és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat 23 megyére.

Erős szélre, hóviharokra lehet számítani – figyelmeztetik az autósokat
2024. november 23., szombat

Tíz személyt kellett evakuálni egy székelyudvarhelyi tömbházból

Tűz ütött ki szombat hajnalban egy székelyudvarhelyi tömbházban, tíz lakót evakuáltak.

Tíz személyt kellett evakuálni egy székelyudvarhelyi tömbházból
2024. november 23., szombat

Az erdélyi tudományos élet kiválóságait díjazták a kincses városban

Közös tudományünnepi rendezvény tartott az EME és a KAB. Az ünnepi alkalom a kolozsvári Protestáns Teológia Intézet dísztermében köszöntésekkel és megemlékezéssel kezdődött.

Az erdélyi tudományos élet kiválóságait díjazták a kincses városban
2024. november 22., péntek

„Meg kell értetni az egyházakkal, hogy a sajtó nem ellenség”

Az egyházi média szerepét és működését járta körül a kolozsvári Vallásszabadság Házában pénteken rendezett panelbeszélgetés és előadás, amelyen a legfontosabb erdélyi egyházi, vallásos sajtóorgánumok képviselői és kutatók vettek részt.

„Meg kell értetni az egyházakkal, hogy a sajtó nem ellenség”
2024. november 22., péntek

Magyar Levente: Nagyvárad kiemelt pontja a magyar megmaradásért folytatott küzdelemnek

Országhatárokon kívül és belül újra minden nap meg kell harcolni azért, hogy magyarként élhessünk, méltósággal, szabadon – mondta Magyar Levente államtitkár pénteken Nagyváradon.

Magyar Levente: Nagyvárad kiemelt pontja a magyar megmaradásért folytatott küzdelemnek
2024. november 22., péntek

Erős szél, havazás, hóviharok miatt adtak ki figyelmeztetést több erdélyi megyére

Rossz időre figyelmeztető vörös, narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Erős szél, havazás, hóviharok miatt adtak ki figyelmeztetést több erdélyi megyére