Az Árpád-híd látványterve
Két-három évtizedes távlatban a metró bevezetését fontolgatja a kolozsvári városvezetés, ezért szakértőkkel konzultálnak. Erről egy román kereskedelmi rádióban beszélt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere. Șerban Țigănaș, a romániai építészek rendjének elnöke a Ziua de Cluj portálnak ugyanakkor úgy értékelt: a kolozsvári metró terve megalapozatlan utópia.
2017. május 11., 14:442017. május 11., 14:44
A kivitelező nem tudja befejezni a szerződésben rögzített határidőig – május végéig – a kolozsvári Árpád (Traian) híd újjáépítését, azonban azt ígérték, júniusban mindenképpen átadják a munkálatokat – közölte Dan Tarcea alpolgármester.
Az elöljáró elmondta: még hátra van a híd lebetonozása, azt követően 28 napig száradnia kell az öntvénynek, kockázatos lenne annál korábban ráengedni a belvárosi forgalmat. A híd padlólemezére a hét folyamán 180 köbméter betont öntenek, ezt követően oldják meg a híd vízszigetelését és felkerül a hídra az aszfaltréteg is. A munkálatok tavaly július elsején kezdődtek el, a városháza hat hónapos határidőt szabott ki eredetileg a kivitelezésre, illetve engedélyeztek 90 nap szünetet a tél idejére.
A szerződés szerint az átkelőt május 30-án kellene átadni. A felújításra kiírt versenytárgyalást a Diferit Kft. nyerte el, 6,5 millió lejes ajánlattal (áfa nélkül).
A munkálatok ideje alatt az átkelőt lezárták az autós forgalom előtt. A hidat azért kellett teljesen felújítani, mert korábban az egyik oldala beszakad és gyakorlatilag életveszélyessé vált.
Dan Tarcea többek között elmondta, a kolozsvári önkormányzat hosszú távú megoldást keres a forgalmi zsúfoltság felszámolására, ezért felmerült a metropoliszövezetet elkerülő körgyűrű megépítése, de véglegesen a metróépítés tervét sem vetették el.
Emil Boc polgármester erről legutóbb egy kereskedelmi rádióban beszélt, mondván, a témáról szakértőkkel fognak konzultálni a közeljövőben. Tarceának azonban egyelőre nem tetszik a polgármester által támogatott ötlet. Rámutatott: valamennyi hatástanulmány azt mutatja,
Şerban Ţigănaş, a romániai építészek rendjének elnöke a Ziua de Cluj portálnak az ügy kapcsán elmondta azt mondta, maga a város szerkezete teszi alkalmatlanná Kolozsvárt arra, hogy metrót lehessen üzemeltetni benne.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!