Jelképes hazatérés: Arany János-szobrot avattak Nagyváradon

•  Fotó: Mohácsi Árpád László

Fotó: Mohácsi Árpád László

Arany János-szobrot avattak szombaton Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem ünnepélyes tanévzárása keretében: Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész egész alakos alkotását az egyetem épülete előtt leplezték le.

Krónika

2017. június 18., 14:472017. június 18., 14:47

2017. június 18., 14:492017. június 18., 14:49

Reggel az oktatási célokat szolgáló református egyházkerületi székházban tartották a szakonkénti búcsúztatókat, ahol a másodéves hallgatók és az egyetemi oktatók köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással.

Innen a PKE két karának, a bölcsészettudományi és művészeti, valamint a gazdaság- és társadalomtudományi fakultásnak a végzősei együtt vonultak át – élükön az intézményvezetőkkel-alapítókkal – a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol ünnepi istentiszteletre került sor – számolt be Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája. Igehirdető maga a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József református lelkipásztor volt.

Pálfi József •  Fotó: Mohácsi Árpád László Galéria

Pálfi József

Fotó: Mohácsi Árpád László

A meghívottak – akadémiai és közéleti személyiségek, intézményvezetők és diplomaták –, valamint a hallgatók, oktatók, szülők, rokonok és ismerősök népes gyülekezetét Szomor Abigél egyetemi lelkész köszöntötte az igehirdetést követően, majd ismét a PKE rektora vette át a szót egy tanévzáró beszéd erejéig. Összegezte az egyetemi reformfolyamat és konszolidáció elmúlt egy évének eredményeit, útjára bocsátva az alapképzést sikerrel elvégzett 200, valamint a mesterképzésben részt vett 100 hallgatót.

Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntőbeszédében az egyházi-alapítványi hátterű erdélyi magyar felsőoktatási hálózat nemzetmegtartó szerepét kiemelve utalt a PKE-n szükségessé vált válságkezelésre is. Elmondta,

a viharfelhők eloszlottak ugyan az intézmény fölött, ám van még helyreállítandó és javítandó, továbbá elengedhetetlen a tevőleges összefogás.

Amint arról beszámoltunk, a helyi Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált PKE mintegy nemrég 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel a felelőtlen gazdálkodás miatt. Amikor a fenntarthatóságot fenyegető problémák 2015-ben napvilágot láttak, János Szabolcs akkori rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató lemondott tisztségéről. Ezután válságtervet dolgoztak ki, amelynek végrehajtását a magyar állami támogatásokat kezelő Sapientia Alapítvány felügyeli.

Kató Béla •  Fotó: Mohácsi Árpád László Galéria

Kató Béla

Fotó: Mohácsi Árpád László

A szombati tanévnyitón a Partiumi Keresztény Egyetem kórusának szolgálata után megtörtént az érdemoklevelek átnyújtása a legjelesebb hallgatóknak, majd az intézet kulcsának átadása és átvétele a generációváltás hagyományos jeleként – derül ki a közleményből.

Az eső miatt a templomban zajlott le a rendezvény második része is: az Arany Jánosról való ünnepélyes megemlékezés születésének 200. és halálának 135. évfordulóján, első nagyváradi szobrának felállítása és leleplezése alkalmából, a „haza, szeretet, művészet” mottóval. Nemes Csaba minisztériumi főtanácsadó elöljáróban méltatta az egész alakos bronz alkotás ötletadóit, megvalósítóit és támogatóit, közülük néhány jelenlévőnek díszoklevelet nyújtva át.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében irodalomtörténeti keretbe ágyazva beszélt Arany János felavatandó szobrának mához szóló üzenetéről. Mint fogalmazott: Biharország, illetve a Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, kiemelkedő momentuma az Arany János-emlékévnek ez az avató, de ugyanígy a reformáció félezer éves jubileumának is – hiszen egy református szellemóriásnak adóz.

A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra”

– mondotta a Királyháhómelléki Református Egyházkerület előző püspöke. Tőkés László dicsérően és köszönettel szólt azokról, akik a szoborállítást elősegítették, majd felidézte a PKE múltjának több fontos momentumát is, köztük annak az Arany János Kollégiumnak a létrejöttét, amelynek előterében a szobor állni fog, s amely kollégiumnak az új szárnyát éppen másfél évtizede avatta fel Mádl Ferenc akkori magyar államfő.

•  Fotó: Mohácsi Árpád László Galéria

Fotó: Mohácsi Árpád László

Emlékeztetett, hogy idén március 2-án, a költő születésnapján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította le az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét – írják a közleményben.

Tőkés László bizodalmát is megosztotta a hallgatósággal: „A Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást. Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben

Idézet
nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét.”

Végül „őszinte elégtétellel” állapította meg, hogy az egyetem túljutott legutóbbi válságos időszakán, „rendkívüli próbatételein”. „Új székházának megszerzésével, valamint újan felhúzott modern épületével Szent László és Arany János történelmi örökségének az útján haladva keresi és építi a jövendőt” fogalmazott Tőkés László.

•  Fotó: Mohácsi Árpád László Galéria

Fotó: Mohácsi Árpád László

Ezután Feledy Balázs művészettörténész méltatta röviden a felavatandó műalkotást és Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki örömét fejezte ki afölött, hogy műve igazán jó helyre került. A testvéregyházak képviselőinek áldása és a Himnusz eléneklése után a templomi ünnepség közönsége kivonult a szoborhoz, ahol Bai Lóránd trombitaszólója közepette Tőkés László és Pálfi József leleplezték a magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakjának plasztikus emlékművét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya