Ismét tűz ütött ki a pataréti szeméttelepen

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Ismét tűz ütött ki kedd este a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelepen: óriási füst kerekedett, a készenléti felügyelőség (ISU) pedig négy tűzoltóautóval szállt ki a helyszínre.

Kiss Előd-Gergely

2017. július 05., 16:582017. július 05., 16:58

Szerencsére idejében meg tudták fékezni a tűz terjedését – mutatott rá Andrei Biriş, az ISU szóvivője.

Az első néhány órában az oltást nehezítette a szél, a lángok emiatt gyorsabban terjedtek,

ezért vízágyút is kénytelenek voltak használni. A készenléti felügyelőség egy markológépet is bevetett. A tűz keletkezésének okait még vizsgálják a tűzoltók.

Nem ez az első eset, hogy kigyullad a pataréti szeméttelep: az elmúlt években erre többször volt példa, sőt szándékos gyújtogatás is történt. Tavaly áprilisban egy hét leforgása alatt több helyen is tűz ütött ki, emiatt a Környezetvédelmi Őrség 80 ezer lejre bírságolta a tulajdonos Kolozs megyei önkormányzatot.

Májusban egyhektárnyi területre terjedtek ki a lángok, a tűzoltóknak pedig 12 órás munkájukba került, amíg sikerült azt teljesen eloltani.

A Kolozs megyei önkormányzat 3,5 millió lejt költött a tűzfészkek teljes felszámolására,

miközben a közterület-fenntartó vállalat (RADP) feljelentést tett a rendőrségen, ugyanis fennállt a gyanú, hogy szándékos gyújtogatás történt.

Idén márciusban kezdődtek egyébként a pataréti hulladéktározó bezárásának munkálatai, ezzel párhuzamosan a szamosjúvári, a tordai és a bánffyhunyadi szeméttelepet is felszámolják, mert ezek nem felelnek meg az uniós normáknak. Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke márciusban úgy nyilatkozott: reményei szerint fél éven belül véglegesen bezár a pataréti szeméttelep. A létesítmények felszámolása több mint 33 millió lejbe kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban