Fotó: Erdély Bálint Előd
Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira – írta szerdán a bukaresti G4media.ro portál. A szövetség úgy reagált: a portál munkatársa az alakulat több sajtóeseményén is részt vett, ahol a kérdéseit is feltehette.
2020. augusztus 12., 10:522020. augusztus 12., 10:52
2020. augusztus 12., 22:172020. augusztus 12., 22:17
A romániai bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született.
Az alapfokú ítélettel kapcsolatban Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője szerda este álláspontot juttatott el szerkesztőségünkhöz, közölve: bár Sipos Zoltán azt állítja, „semmilyen meghívást nem kapott az Ügyvezető Elnökség által szervezett sajtóeseményekre”, azokon részt vett, szóhoz jutott, feltehette a kérdéseit többször is. A szóvivő ismertetése szerint 2019-ben a portál főszerkesztője két hónap leforgása alatt háromszor vett részt a szövetség eseményein, kettőn „biztosan volt lehetősége kérdezni”: az RMDSZ európai parlamenti választási programjának bemutatóján április 4-én, valamint Kelemen Hunor és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóján május 8-án. Megemlíti Hegedüs azt is, hogy a programbemutatón és a május 30-i, a Majális utcai székházban szervezett sajtótájékoztatón Sipos mellett jelen volt a kolléganője is.
Az RMDSZ-szóvivő közölte, az Átlátszó ugyanezen munkatársa az RMDSZ akkreditációs íve szerint részt vett a Szövetségi Képviselők Tanácsának 2019. augusztusi ülésén, de korábban is fordult már meg sajtótájékoztatón, például 2018. január 8-án, amikor is hárompárti, autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló dokumentumot írt alá Kelemen Hunor, Biró Zsolt és Szilágyi Zsolt. „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kommunikációs irodája mindig beharangozza, elérhetővé teszi a Szövetség központi eseményeit a sajtómunkatársak számára az RMDSZ honlapján” – közölte Hegedüs Csilla szóvivő.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Abban a bíróság többek között arra kötelezte a szövetséget, hogy közölje a tulajdonában levő, vagy bérelt ingatlanok listáját a címeket is megjelölve, az RMDSZ által vásárolt műkincsek listáját, a szövetség gépkocsiparkjának a teljes leltárát, az 5000 eurót meghaladó értékű szerződések listáját. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Több mint harmincan rosszul lettek szombaton este egy Szászrégenben tartott rendezvényen. A tömeges ételmérgezés a házas emberek bálján történt.
Két, Hollandiában ellopott autót is Erdélyben találtak meg a napokban – derült ki szombaton.
Két, 16, illetve 18 éves fiatalt vettek őrizetbe pénteken a Szilágy megyei rendőrök, miután betörtek egy topaszentkirályi boltba, ahonnan cigarettát, alkoholos italokat és élelmiszereket loptak nagyjából 7500 lej értékben.
Ellenzi Hargita megye újabb címertervét a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, azt állítva, hogy nincs benne utalás a székelyföldi megyében élő román közösségre.
A Hargita megyei katasztrófavédelmi erők szombat reggel újrakezdték az eltűnt 23 éves fiatalember keresését a zetelaki tóban. A katonai tűzoltók, hegyimentők és civil önkéntesek már harmadik napja keresik az eltűntet.
Áthidaló megoldásként két szerződéses orvossal tudják biztosítani az ügyeletet a nagykárolyi városi kórház szülész-nőgyógyászati és gyermekgyógyászati osztályán, de márciustól várhatóan két főállású szakember is munkába áll.
Hat és fél évvel az impozáns épületet elpusztító tűzvész után elkezdődhetnek a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota belső tereinek felújítási munk&
A Nemzeti Liberális Pár (PNL) Szilágy megyei szervezete fogja megnevezni az RMDSZ javaslatára négy évvel ezelőtt kinevezett Dari Tamás prefektus utódját – közölte péntek zilahi sajtótájékoztatóján Lucian Bode liberális képviselő.
A Szatmár megyei Börvely és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ura község közötti csatlakozás kialakításáról döntöttek csütörtökön a román–magyar határon tartott fórumon a két ország közigazgatási szerveinek képviselői.
Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon.
szóljon hozzá!