2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
Elsőként Tőkés László királyhágó-melléki református püspök szólt az összegyűltekhez. Mint hangsúlyozta, újra kellett kezdeni a tiltakozó akciók sorát, mivel a városi önkormányzat megoldást ígérve félrevezette az egyház és az iskola képviselőit. „A mi adólejeinkkel gazdálkodnak a szavazatainkkal visszaélő politikusok. Nagyváradon számtalan iskolát felújítottak, 19 ortodox templomot építenek önkormányzati területen. Ezt a tenyérnyi sportpályát pedig nem akarják odaadni a magyar gyermekeknek” – emelte ki az egyházfő. „Az Európai Unió még azt is megszabja, hogy új állatkerteket kell létrehozni az állatok védelmében, de a mi gyermekeinknek nem jut élettér. A béke igazságon múló rend gyümölcse. De hol van itt az igazság?” – zárta költői kérdéssel felszólalását Lőrincz Ottó római katolikus kanonok. Deutsch-Fürr Tamás magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy a szabadság az oktatás szabadságánál kezdődik, és amikor elveszik a sportpályát a gyermekektől, az ő szabadságukon át a nemzet szabadságát sértik.
Az eseményen több jogi civil szervezet képviselője is részt vett. Szöőr Anna, a magyarországi Civil Jogász Bizottság tagja lapunknak elmondta, a sportpályaügy már rég túllépte a jogi hatáskört. „Itt már azzal az esettel állunk szemben, amikor egy intézmény, illetve az állam saját állampolgárai ellen lép fel” – hangoztatta a jogász. A templomból a több száz fős tömeg a prefektúra elé vonult, ám mivel petíciójukat senki nem volt hajlandó átvenni, a megmozduláson résztvevő Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök támogatásáról biztosította az egyházat. Az imatüntetésen részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke is. A tüntetők beadványát a polgármesteri hivatal illetékesei már átvették. A városháza előtt a lorántffys diákok 400 léggömböt eresztettek szélnek, tiltakozásképp, hogy az iskola 400 tanulójának nincs sportpályája. Az imatüntetés a református püspöki palota dísztermében a diákok kulturális műsorával zárult.
A református egyháznak 2002-ben juttatták vissza azt az épületet, amelyben a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium működik. Az iskola melletti pályát a reformátusok azzal a feltétellel kapták meg, hogy cserébe egy éven belül az ingatlanból kiköltözött Andrei ªaguna-iskolának új sportpályát építenek. Erre nem került sor, ám az is kiderült hogy az építésre adott egyéves határidő lejárta előtt a városi tanács a szomszédos ortodox parókiának ajándékozta a területet. Az eljárást a nagyváradi reformátusok igazságtalanságnak tartják, ezért perek sorozatát indították. Ez viszont nem hozott megoldást, ezért Tőkés László királyhágómelléki református püspök vezetésével békés egyházi-polgári engedetlenségi mozgalmat indítottak. A folyamatos nyomásra a nagyváradi tanács egy, látszólag a magyar diákok számára kedvező döntést hozott. E szerint a pálya elhelyezését 90 fokkal el kellett volna fordítani, és akkor a református iskola is megmaradt volna az 500 négyzetméternyi területtel, és az ortodox Szentháromság egyházközségnek is maradt volna hely. A döntést azonban nem lehetett végrehajtani, mivel a sportpálya területe jelenleg a ortodox egyházközség nevére van telekkönyvezve. Azt ugyan megoldották, hogy egy másik sportpályán tartsák a testnevelési órákat, ám a szállítás oda-vissza összesen 40 perc, így nem tudták beilleszteni az iskola órarendjébe.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.