Fotó: Biró István
Érdekl?désünket látva egy néni jön ki a kapu alól: neki is mennie kell napokon belül. Az egyház kényszermegoldásként folyamodott a kilakoltatáshoz, ugyanis az ingatlanában él? nyugdíjasok nem voltak hajlandóak a felajánlott új helyiségbe költözni. A görög katolikus püspökség több mint tíz éve visszakapta egykor elkobzott ingatlanát, amelyet nyugdíjasok béreltek. Helyére egy szociális intézménynek helyet adó, többszintes ingatlant építenek.
„Engem az egyház most akar negyedszerre költöztetni” – panaszolja a 77 esztend?s Gheorghe Novac. A férfit és 72 esztend?s feleségét el?ször 2005-ben költöztették ki egy egyházi ingatlanból. Nem tették ?ket az utcára, egy másik épületben jutott nekik szoba-konyhás lakás. Innen is továbbköltöztették, utoljára a Mócok úti épületbe kerültek. Nemrég az id?s házaspár levelet kapott, amelyb?l kiderült, a püspökség tanácsa június 7-én úgy határozott, a Cipariu téren épül? templom alagsorában biztosítanak számukra lakóhelyet, és június 20-áig el kell költözniük. Ugyanezt a levelet kapta meg a 77 esztend?s Kozma Katalin is, aki már 40 éve él a lebontásra ítélt ingatlanban.
Az épület elhagyására felszólított három nyugdíjas semmiképp sem akar a templom alagsorába költözni. Attól tartanak, hogy ott sem vízellátás, sem mosdóhelyiség nincs. Azért is félnek a pincelakástól, mivel állításuk szerint egy építés alatt álló ingatlanban nem lehet nyugodtan élni.
Miután a Novac házaspár az utcára költözött, a városháza illetékesei hajléktalanszállóba akarták szállítani ?ket. Az id?s pár ezt is megtagadta. Többnapos huzavona után a városháza egy alkalmazottja látogatta meg ?ket, és közölte, néhány napon belül egy kisebb szoba-konyhát kapnak egy, a város tulajdonában lev? épületben. Eddig azonban semmi nem történt.
Még kevésbé volt szerencsés Kozma Katalin, aki nem költözött ki az utcára, ugyanis az egyház néhány napos haladékot adott neki. Az id?s hölgy már más felekezetnél is érdekl?dött egy kisebb helyiség fel?l. Nem ingyen kéri, házbért is hajlandó fizetni a nyugdíjából. „Ha nem akarnak adni, én innen egyenesen a vonat alá megyek” – hajtogatja Kozma Katalin.
A kilakoltatottak álláspontjától eltér a püspökség véleménye. Daniel Avram szóviv? tájékoztatása szerint az épül? templom alagsorában található kisebb lakóhelyiségben van mellékhelyiség, víz- és gázellátás is. „?szintén sajnáljuk ?ket, hiszen már többször is költöztettük ingatlanainkból, de ideiglenes megoldásként el kellene fogadniuk ezt, ha a városháza nem tud nekik lakást biztosítani” – magyarázta. A városháza azonban nem tud mindenkinek lakást biztosítani, mivel a tulajdonában jelenleg nincsenek üres lakások. „Csak akkor utalhatunk ki egy lakást, ha a bérl?je meghal, vagy kilakoltatjuk, mert nem fizette a lakbért” – állítja Boros János alpolgármester, aki kihangsúlyozza: az egyház ingatlanjából kiköltöztetetteknek el kellene fogadniuk a felajánlott helyiséget.
L. L.
Borbély 1700 lakást tervez
A visszaszolgáltatott ingatlanokból kilakoltatottak lakásgondjainak megoldására 53 millió lejt különít el idén az építkezési minisztérium, ebb?l 1700 lakást építenek – nyilatkozta csütörtökön Borbély László. A tárcavezet? tájékoztatása szerint erre a célra a meglév? 28 millió lejes keretet újabb 25 millióval egészítették ki az Országos Fejlesztési Alap költségvetéséb?l. Mint kiderült, az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) által fiataloknak épített tömbházak apartmanjainak 20 százalékát a visszaszolgáltatott ingatlanok volt bérl?inek szánják. Borbély szerint körülbelül 13 ezer család lesz kénytelen elhagyni bérelt lakását a restitúció miatt.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a
Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.
Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.