Fotó: Barabás Ákos
Kovászna megyében most ütötte fel a fejét, Székelyudvarhely környékén már visszaszorulóban van a kanyarójárvány. Az egészségügyi és a belügyminisztérium immunizálási kampányt indított, de a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint „káosz uralkodik”.
2017. július 19., 11:482017. július 19., 11:48
2017. július 19., 12:312017. július 19., 12:31
Kovászna megye eddig megúszta az ország nagy részében már elterjedt, tavaly ősz óta tomboló kanyarójárványt, amely viszont most már Háromszéken is jelentkezett: a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházban az elmúlt tíz nap alatt 35 beteget kezeltek, legtöbbjüket a megyeszékhely környéki falvakból utalták be.
Az újszülött osztályon emiatt keddtől látogatási tilalmat rendeltek el – Antal Álmos orvos igazgató szerint pánikra nincs ok, de védeni akarják a babákat. A szakember rámutatott: az alapellátást felkészületlenül érte a járvány, hiszen korábban évtizedekig nem volt kanyarós megbetegedés. Előfordult, hogy hibásan antibiotikummal kezdték meg a kezelést, emiatt húzódik a folyamat. Antal ugyanakkor élesen bírálta a hazai egészségügyi rendszert, amelynek szerinte szégyenére válik, hogy ilyen mértékben terjedt el a kór.
Kifogásolta, hogy a kormány sokáig nem tudta biztosítani a kanyaró elleni vakcinát, emiatt felborult az oltási rend, ráadásul arról sincsenek pontos adatok, hogy kit immunizáltak.
Legutóbb olyan fiatal anya jött szülni, akinek még születési anyakönyvi kivonata sem volt. Róla semmit nem tudnak a hatóságok, legkevésbé azt, hogy megkapta-e az oltásokat. Ezenkívül kevés a járványtani szakember, nincs kidolgozott rendszer a megelőzésre” – sorolta a hiányosságokat a kórházigazgató.
Fotó: Nagy D. István
Szerinte várható volt, hogy előbb-utóbb Háromszéken is elterjed a kanyaró, hiszen a szomszédos megyékben már korábban megjelent.
Lucia Şereş gyermekgyógyász, a háziorvosokat tömörítő szövetség Kovászna megyei elnöke a Krónikának arról számolt be: kedden kapták meg a kanyaró elleni oltáskészletet, az egészségügyi és a belügyminiszter pedig videokonferencia keretében tartott eligazítást az orvosoknak, hogy hogyan próbálják megfékezni a járvány további terjedését.
Ez vonatkozik a kilenc és 12 hónap közötti babákra, akik még egyáltalán nem kaptak oltást és az ötéves vagy ennél nagyobb gyermekekre, akiknek az emlékeztető vakcinát kell beadni.
már több ezer megbetegedés van az országban. Ez már nem játék” – hangsúlyozta a gyerekgyógyász.
Az egészségügyi és a belügyminisztérium a helyi hatóságok bevonásával a héten országos szintű oltási kampányt indított a kór megfékezése érdekében. Florian Bodog egészségügyi tárcavezető kifejtette: a helyi hatóságok feladata lesz beazonosítani a legveszélyeztetettebb csoportba tartozó, azaz kilenc hónapos és kilenc év közötti gyermekeket, akik nem kapták meg a készítményt, illetve
A minisztérium kéthetente ellenőrzi, hogyan haladnak az eljárással mindegyik megyében, ott pedig, ahol nem tesznek eleget az előírásoknak, „lépéseket teszünk”. A tárcavezető azt ígérte: személyesen követi a fejleményeket, és terepszemlét is tartani fog.
Fotó: Boda L. Gergely
Bodog elmondta, az egyes megyékben a prefektúra, a megyei tanács és a közegészségügyi igazgatóság munkatársai alkotta csoport fogja felderíteni a veszélyeztetett zónákat, ugyanakkor a háziorvosokkal is szorosan együttműködnek. A miniszter hozzátette:
de az oltást elutasítóknak a háziorvos előtt írásban kell megfogalmazniuk ebbéli szándékukat. A kampány egyik fő célkitűzése, hogy a szociálisan hátrányos közösségek számára biztosítsák a szakszerű egészségügyi szolgáltatásokat. Július közepén egyébként a kanyarós megbetegedések száma meghaladta a 8000-et, a kór pedig 31 halálos áldozatot követelt.
Az egészségügyi tárca adatai szerint országos szinten közel 180 ezer gyermek nem kapta meg az előírt oltásokat, de csak 10 százalékuknál van szó szándékos elutasításról, a többek egyszerűen nem jutnak el a háziorvoshoz. A minisztérium a napokban több mint 500 ezer adag vakcinát osztott szét, ami az ígéretek szerint év végéig biztosan elég lesz.
Jó hír viszont, hogy Udvarhelyszéken jelentősen visszaszorult a fertőzés, noha a három gócpontot még nem sikerült teljesen felszámolni, ez akár több hónapba is beletelhet – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Egy góc egyébként akkor tekinthető felszámoltnak, ha eltelik legalább tíz nap az utolsó igazolt fertőzés óta.
A napokban is voltak új megbetegedések, a csíkszeredai megyei kórházba is kellett pácienseket beutalni. A megbetegedések elterjedése óta a közegészségügyi igazgatóság munkatársai a helyszínen próbálják beoltani a gyerekeket, ám
emiatt még a használt védőoltások elszámolása is problémás.
Fotó: Barabás Ákos
Ahhoz, hogy be tudják adni a vakcinákat, a gyerekeknek fel kell kerülniük egy háziorvos pácienslistájára, amit iratok hiányában meglehetősen nehéz elvégezni, ráadásul a háziorvosok sem fogadják őket szívesen, a hátrányos helyzetben levő közösségekben ugyanakkor gyakran félnek az orvosoktól – magyarázta a szakember. A székelyudvarhelyi kórház fertőző betegségeket kezelő osztályán azonban kedden már csak öt kanyarós beteg feküdt.
A június 6-án azonosított első fertőzés óta összesen 120-an kerültek beutalásra, 45 volt az egyszerre bent fekvő legtöbb beteg száma – tájékoztatott Lukács Antal igazgató.
A járványosztály épületét tavaly újították fel, ám most újra kell festeni a kórtermeket, pótolni kell a leszerelt szúnyoghálókat, és cserélni kell a mosdókban összetört kagylókat és WC-csészéket.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
szóljon hozzá!