A város legnagyobb sírkertjének egyetlen bejáratát hónapok óta mind a Líceum, mind a Krizantém utcából csak a természetes akadályokat leküzdve lehet megközelíteni. Bár mindkét kisutca leaszfaltozása akár egy hónappal ezelõtt is megtörténhetett volna, az önkormányzat által megbízott cég munkásai a tegnap még a terep lehengerelésén fáradoztak. Miközben Dorin Florea polgármester fizetett sajtóközleményeiben minden feltúrt útszakaszért a víz- és gázszolgáltató vállalatokat teszi felelõssé, a temetõ környékén vezetékeket cserélõ Aquaserv hivatalos átiratban mutatott rá, hogy lényegében egy hónappal ezelõtt befejezte a munkálatokat. „Az általunk megbízott Swietelsky cég határidõre, azaz szeptember végére befejezte a csatornázást. Amikor a cég munkásai nekiálltak az úttest és a járdák helyreállításának, a polgármesteri hivatal mûszaki osztályáról azt mondták: nagyobb horderejû felújítást terveznek, ezért bízzuk rájuk. Azóta sajnos nem történt semmi” – nyilatkozta lapunknak Sófalvi Szabolcs, a vízszolgáltató vállalat szóvivõje. Az elmúlt hetekben a járdaépítõk a helyszínre szállították a kockaköveket, de egyetlen négyzetmétert sem burkoltak. Hasonló a helyzet az úttesttel is, melyen Bakos Levente alpolgármester közbenjárására holnapig a homokot csak anynyira egyengetik el, hogy senkinek se kelljen a buckákat kerülgetnie. „Valóban nem az Aquaserv hibája, hogy a temetõhöz vezetõ két kisutca még mindig úgy néz ki, mint egy hónappal korábban. A polgármester általában az utakat feltúró szolgáltatókat okolja, de most egyértelmû, hogy az aszfaltozással megbízott Astor Kft. késett a helyreállítással” – vázolta a helyzetet Bakos. Az áldatlan állapot leginkább a református egyházat és a gyülekezetek tagjait érinti. Ötvös József esperes lapunknak elpanaszolta, hívei nap mint nap szóvá teszik a tarthatatlan helyzetet. „Még szerencse, hogy õk is jól tudják, ebben a városban az egyháznak nincs szava az õt is érintõ önkormányzati intézkedésekben” – fejtette ki a református lelkipásztor.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.