2010. július 13., 10:412010. július 13., 10:41
A politikus Valentin Iliescu parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnapi nyilatkozatára reagált, amelyben Iliescu arról beszélt, hogy mindent megtesz a számvevőszék egy 2008-ban készült, megsemmisítő erejű jelentésének nyilvánosságra hozatala érdekében, amelyből kiderül, hogy a gátépítésre szánt pénzt szétlopták. Korodi közölte, minisztersége idején a számvevőszék nem jelezte, hogy az árvízi védekezésre szánt összegekkel baj lett volna. Annak kapcsán, hogy miniszteri mandátuma alatt hatékonyan költötték-e el a gátépítésre szánt pénzeket, Korodi azt mondta, ez a vízügyi igazgatóság hatáskörébe tartozik. Valentin Iliescu arról beszélt, hogy a szóban forgó jelentésben az áll: az árvízi védekezésre szánt összegeket az árvízi károkat szenvedett falvak és városok helyett végül olyan településekre irányították, amelyeket nem is szel át folyó.
A jelentés tegnap nyilvánosságra került részleteiből kiderül: az ellenőrök megállapították, hogy egyes településeken az árvíz után a hatóságok által rögzített kárfelmérési adatok nem egyeznek meg az önkormányzatoknak utólag a minisztériumba továbbított adataival. Példaként többek között a Máramaros megyei Szaploncát hozták fel, ahol a kárfelmérők eredeti jegyzőkönyvében a Tisza árvízvédelmi töltésének 380 méteres szakaszon bekövetkezett sérüléséről írnak, aminek a kijavítására 510 ezer lej szükséges, ám a vízügyi hatság által a kormányhoz továbbított jelentésben már 1200 méter és 11,8 millió lej szerepel. Mindez a jelenleg Románia keleti és délkeleti részében pusztító áradások nyomán vált aktuálissá, miután a régi vagy hiányzó gátak miatt a Prut és a Duna több települést is elöntéssel fenyeget.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).