Folytatódhat a diószegi Zichy-kastély felújítása

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Teljes egészében megújul a bihardiószegi Zichy-kastély, miután várhatóan május végén bejelentik a még felújítatlan rész restaurálására vonatkozó kivitelezési szerződés aláírását – közölte Mados Attila polgármester a Krónika érdeklődésére.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. április 03., 11:482017. április 03., 11:48

A Bihar megyei községközpont elöljárója emlékeztetett arra, hogy a barokk stílusú, B kategóriás műemlék épületnek az egynegyedét, valamint a teljes tetőszerkezetét felújították 2012 és 2014 között egy határon átívelő együttműködési program keretében. Az épületszárny azóta egy helyi, érmelléki múzeumnak, könyvtárnak és közösségi térnek ad otthont. „A vidékfejlesztési minisztériummal tavaly aláírtuk a szerződést, amelyben európai uniós forrásokból, 500 ezer euróból gyakorlatilag a teljes kastélyépületet fel fogjuk újítani\" – mondta el lapunknak Mados.

Az 1700-as években egy holland generális által építtetett ingatlan 1810-ben került a Zichy család oroszvári ágának birtokába. Nevét Zichy Ferencről kapta, akinek leszármazottai közül Zichy Tivadar – az 1920-as román agrárreformot követően – 1930-ban ruházta át a kastélyt a román államra. Feltételként megszabta, hogy a birtok befogadja a vincellériskolát, ám az csak 1965-ig működhetett ott. Később a Bihar megyei Agronómusok Háza, varroda és tésztakészítő laboratórium is volt az egykori impozáns kúriában. Főnemesi örökösök hiányában a rendszerváltás után a helyi önkormányzat igényelte vissza, hogy aztán hosszas pereskedés után 2012-ben jogerősen is birtokba vegye.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia