Újabb magyarellenes gesztusként értékelhető a marosvásárhelyi városháza keddi döntése, melynek értelmében tilos a Színház téren megszervezni Szent István államalapító királyunk napját és az újkenyér ünnepét augusztus 20-án.
2013. augusztus 13., 17:312013. augusztus 13., 17:31
2013. augusztus 14., 12:122013. augusztus 14., 12:12
Mint kiderült, a köztéri rendezvényeket engedélyeztető városházi bizottság a vandalizmustól félti a teret. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete az egyházak képviselőivel közösen nyújtott be kérést a rendezvény engedélyeztetésére. Az önkormányzat és Dorin Florea polgármester egy olyan belvárosi térről tiltotta ki a magyarokat, melyet a kommunista hatalom a \'70-es évek elején a ferences rendtől államosított, és amelynek a jogi státusa a mai napig is rendezetlen.
Templomudvarra szoruló ünneplők
A városatya újabb magyarellenes lépését megelőzően, Florea a helyi magyar napokként elképzelt első Vásárhelyi Forgatagot száműzte a főtérről. Emiatt a kiszemelt helyszín helyett a Maros-parton tartják meg az eseményt augusztus 30. és szeptember elseje között.
\"Nevetséges, hogy mit ki nem találnak, csak hogy kiszorítsanak városunk főteréről: azt mondták, hogy a vandalizmustól féltik a Színház teret. Nem tudom, hogy a polgármester még hol látott olyan magyarokat, akik legősibb egyházi ünnepüket, egyházfők jelenlétében vandalizmussal ünnepelik?\" – replikázott a Krónikának nyilatkozó Cseh Gábor. Az EMNT megyei elnöke hozzátette: a városatya \"barátságtalan és gusztustalan\" gesztusa nem tántorította el a kezdeményezőket az augusztus 20-i ünnep megszervezésétől.
Az ünneplőket a főtéri Keresztelő Szent János plébánia udvarára hívják, ahol Tőkés Tibor többszörös világbajnok pékmester megsüti a megye kenyerét, amit majd az egyházak képviselői szentelnek, illetve áldanak meg. A ceremóniát követően a mintegy 15–20 kilós kenyérből minden résztvevőnek szeretnének juttatni egy kis darabot. A szervezők ugyanakkor egyórás ünnepi műsorral várják az érdeklődőket. \"Remélem, hogy mindenki félreteszi politikai nézeteit és ezen az ünnepen magyar a magyarnak testvére lesz\" – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke.
Szegregációt látnak a magyar napokban
Közben a Vásárhelyi Forgatag szervezői közleményben is reagáltak a városháza elutasító álláspontjára, szomorúan állapítva meg, hogy a városban nincs hely magyar civil szervezet által kezdeményezett kulturális rendezvénynek. Amint hírül adtuk, a magyar napokként első alkalommal sorra kerülő Forgatag szervezőinek nem sikerült megegyezniük a megyeszékhely polgármesteri hivatalával a helyszínt illetően, ezért a tervezett főtér helyett a Maros-part szentgyörgyi szakaszán tartják az eseményt.
\"A polgármesteri hivatal illetékesei a helyszín mellett a programot, a fellépők névsorát és a rendezvény elnevezését is megváltoztatták volna szegregációtól tartva. Eredmény a 30 napos válaszadási határidő lejárta után sem született. A városvezetés ugyanis abban az esetben egyezett volna bele a rendezvény megszervezésébe, ha a program úgy változik, hogy a koncertek, fellépők, vásárosok, árusok kétharmada a román közösség soraiból kerül ki\" – áll a Marosvásárhelyért Egyesület közleményében.
A városháza azt is megszabta volna, hogy a magyar napokra a rockbandák közül a Pasărea Colibrit, a román népdal-együttesek közül pedig a Mioriţát léptessék színpadra. A Forgatag főszervezője, Portik Vilmos szerint a városháza által ajánlott programtervezet a Marosvásárhelyi Napokéhoz hasonló, \"ami oda elmegy, de nem úgy, hogy a magyarországi adófizetők pénzéből támogassuk\".
Kérdésünkre, hogy RMDSZ-elnökként és a város alpolgármestereként miként éli meg a magyarság kiszorítását a belvárosból, Peti András meglepődve szerzett tudomást az augusztus 20-i tiltásról. A hónap végén rajtoló Vásárhelyi Forgatagról szólva, elmondta, hogy be kell látnunk, hogy számbeli kisebbségben nehéz kedvező döntéseket hozni vagy kicsikarni. Peti még lát egy enyhe esély arra, hogy a városházán működő engedélyeztető bizottság pozitívan bírálja el a Marosvásárhelyért Egyesület kérését. \"Mi testileg-lelkileg fel vagyunk készülve a fesztivál Maros-partra való költöztetésére, de arra is, hogy az utolsó pillanatban visszahozzuk a tervezett, főtéri helyszínre\" – fejtette ki lapunknak az új alpolgármester.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
szóljon hozzá!