Felújított lakások a rászorulóknak

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Marosvásárhely Átadták a Rovinari negyedbeli 24-es számú tömbházat A hétvégén átadták a marosvásárhelyi Rovinari (egykori Ady) negyedbeli 24-es számú tömbház felújított B lépcsőházát is, amelyből 2006-ban lakoltatta ki a polgármesteri hivatal a közszolgáltatások árát nem fizető bérlőket, illetve azokat, akik törvénytelenül laktak az épületben.

2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00

A munkálatokat a helyi Alfaconstruct cég végezte: a korábbi lakók által teljesen tönkretett tömbházban négy garzonlakást, húsz kétszobás és öt háromszobás lakrészt alakítottak ki. A lakásokat hõszigetelõ nyílászárókkal, fal- és padlócsempével, parkettel látták el, illetve felújították a gáz-, víz- és villanyhálózatot is. A tömbház felújítása 150 ezer lejbe került, ebbõl 75 ezer lejt az állami tartalékalapból finanszíroztak. A korszerûsített lakásokba 14 olyan család költözött, akik a jogos tulajdonosoknak visszaszolgáltatott ingatlanokból kerültek az utcára. Rajtuk kívül 13 család szociális helyzetére való tekintettel jutott lakáshoz a tömbházban. Visszaköltözött a kilakoltatott, ám érvényes lakásszerzõdéssel rendelkezõ családok egyike is. A tömbház földszintjén a közösségi rendõrség egyik irodája kapott helyet.
Mint arról beszámoltunk, az egykor Marosvásárhely egyik legszebb negyedének számító Ady negyedben lévõ, hírhedt 24-es számú tömbház lakóit tavaly költöztette el a polgármesteri hivatal. Az érintettek ugyanis súlyos adósságokat halmoztak fel a közszolgáltatókkal szemben, és az épületet sem tartották rendben. Az érvényes bérleti szerzõdéssel rendelkezõ 11 családot a Bãneasa utcába, barakkokba költöztették, és legtöbbjüknek máig már sikerült végleges lakhelyet találni. Akik szerzõdés nélkül laktak a tömbházban, a Rovinari negyed mögött valóságos putrisort építettek maguknak. A Krónika érdeklõdésére a sátrak, kunyhók lakói elmondták, a polgármesteri hivataltól remélnek segítséget, hiszen idõs személyek és kisgyerekek is vannak közöttük, akiknek az egészségi állapota megsínyli az embertelen körülményeket. Dorin Florea polgármester a Rovinari negyedben tett látogatása során kifejtette, egy olyan határozattervezetet készül elfogadtatni a helyi tanáccsal, amelynek értelmében ezer lakást építenének Vásárhelyen. Jelenleg a városban 1660-an szerepelnek a polgármesteri hivatal lakásigénylési listáján, köztük a Rovinari negyed végén élõ roma családok is.
A polgármester arra figyelmeztette a felújított tömbházban lakókat, hogy amennyiben nem vigyáznak a lakásukra, illetve nem fizetik rendszeresen a víz-, gáz- és villanyszámláikat, könynyen az utcára kerülhetnek. A lakók közül többen is arra panaszkodtak, hogy nem lévén munkahelyük és állandó jövedelmük, nagy gondot jelent számukra a lakásfenntartás. A polgármester jövõbeli tervei között megfigyelõkamerák elhelyezése is szerepel a környéken, ugyanis szerinte így lehet rendre tanítani az ott lakókat. A Rovinari negyed lakói padokat, játszóteret, szemeteskosarakat, illetve utcai kutat vagy vízcsapot kértek a polgármesteri hivataltól, amire Florea ígéretet is tett.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében