Fekete március: 30 éve történtek a véres magyar–román összecsapások Marosvásárhelyen

Az 1989. decemberi forradalom győzelmét követően Romániában egyre erősödött a nacionalizmus. Az új vezetés nem mutatott hajlandóságot arra, hogy érvényesítse a nemzeti kisebbségektől a kommunista diktatúra idején megtagadott jogokat, sőt az országot irányító Nemzeti Megmentési Front Tanácsának (NMFT) elnöke,

Ion Iliescu februárban már a magyar szeparatizmus veszélyéről beszélt.

Egyre több magyarellenes szervezet alakult, amelyek azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik.

Válaszul 1990. február elején az erdélyi magyarság csendes tömegdemonstrációkat szervezett, a legnagyobb, marosvásárhelyi eseményre több mint százezren gyűltek össze.

A soviniszta, magyarellenes Vatra Românească szervezet indulatokat szító, az etnikai feszültségeket kiélező kampánya Marosvásárhelyen erőszakhoz vezetett. (Székelyföld fővárosában 1977-ben még kétharmados többséget alkottak a magyarok, de arányuk a Ceaușescu-féle betelepítési politika révén 50 százalékra csökkent.)

A magyarság március 15-i, néma és méltóságteljes megemlékezését követő napon

román tüntetők leverték egy patika kétnyelvű feliratát, letépték a magyar nyelvű plakátokat, pogromhangulatot teremtettek.

A Vatra aktivistái mégis azt terjesztették a román lakosság között, hogy románokat bántalmaznak, és feltüzelték a környező falvak tájékozatlan lakosságát is. Időközben a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar nemzetiségű hallgatói ülősztrájkkal követelték a magyar nyelvű oktatás visszaállítását.

A tiltakozó akciót március 19-én, egy hétfői napon felfüggesztették, miután megérkezett a kormány delegációja. A tárgyalások alatt a Vatra által toborzott tömeg magyarellenes jelszavakat skandált, hozzájuk délután több ezer, jórészt ittas, a környékről busszal és teherautón beszállított román csatlakozott. A tömeg kikényszerítette a Nemzeti Megmentési Front megyei alelnöke, Kincses Előd távozását, majd vandál pusztításba kezdett és megostromolta az RMDSZ helyi székházát.

A padlásra felszorult magyarok kimenekítésére csak órák múlva érkeztek katonák, akik tétlenül nézték végig, amint az épületből kilépőket brutálisan összeverik. Sütő András író ekkor szenvedett súlyos fejsérüléseket, bordatöréseket, s elvesztette a fél szemét. A tömeg este és éjszaka bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, akik közül sokat kórházba kellett szállítani.

A magyar munkások március 20-án reggel sztrájkba léptek, a városháza előtt több tízezer magyar követelte, hogy Iliescu azonnal jöjjön a városba, Kincses Elődöt helyezzék vissza tisztségébe és vizsgálják ki a történteket. A délutáni órákra a Görgény völgyéből érkezett fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok megpróbálták kiszorítani a magyarokat a főtérről, akik sebtében szétszedett padokkal verték vissza támadóikat. A kormány tankokat küldött a rend helyreállítására, de a páncélozott járművek csak felsorakoztak a főtéren, meg sem próbáltak közbeavatkozni.

A csatározásokat késő este az döntötte el, hogy a magyarok segítségére megérkeztek a környék magyar nyelvű cigányai, majd székelyek is, s kiverték a románokat.

A hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki, a viszonylagos nyugalom csak március 21-re virradóra állt helyre. A történteket kivizsgáló parlamenti bizottság jelentése

190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést.

A dokumentum románokat és a magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket. A későbbiekben több mint negyven embert ítéltek el, közöttük csak két román volt,

a legsúlyosabb ítéletet, tíz évet a cigány Cseresznyés Pál kapta, mert beletaposott egy földön fekvő románba, aki korábban láncfűrésszel támadt a magyarokra.

A magyarok védelmére kelt romákat vezető, Puczi Béla (akit szintén elítéltek és a börtönben megkínoztak) emléktábláját 2017-ben avatták fel a Nyugati pályaudvar falán.

A marosvásárhelyi pogromot a Szekuritátét felváltó, frissen alakult titkosrendőrség létjogosultságának igazolására használta fel, a magyarság körében pedig újabb kivándorlási hullám kezdődött. Magyarország, ahol március 25-én rendezték a szabad parlamenti választások első fordulóját, azonnal hivatalosan tiltakozott Bukarestnél és nemzetközi fórumokon is, számos nagyvárosban demonstrációk voltak, Budapesten a Hősök terén több ezer ember tüntetett.

A román kormány ugyanakkor Magyarországot tette felelőssé, mondván, hogy a március 15-i ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok „a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat”, az események fő okát „a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszításban” jelölték meg.

A rendkívül kiéleződött kétoldalú viszony csak fokozatosan enyhült. A kedvezőtlen nemzetközi visszhang és a vádak magyar visszautasítása nyomán március 23-án egy újabb román közlemény már cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszítottak és provokálták a lakosságot. Másnap Petre Roman kormányfő a magyar nagykövetet fogadva annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet, idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között.

A szeparatizmus vádjától a pogromig: a kölcsönös bizalmatlanság máig nem szűnt meg Marosvásárhelyen

A fekete március eseményei mindmáig elhintették a kétely, a kölcsönös bizalmatlanság magvát, amely jelentősen fékezte a város gazdasági-szellemi fejlődését, két egymással párhuzamos társadalmat teremtve – vallja Novák Csaba Zoltán történész, szenátor.

Csak felszínesen gyógyultak be a fekete március okozta sebek

Ha nincs a forradalom után a Marosvásárhelyi Rádiónak a Székelyföld lakosságát nyugalomra intő, meggyőző „műsorszáma”, az 1990-es fekete márciusi események könnyűszerrel polgárháborúba torkolltak volna – vallja a magyar szerkesztőség egykori munkatársa, Kelemen Ferenc.