Fotó: Krónika
2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00
Az eset a Kismajtényi-halastó elnevezésű madárvédelmi rezervátumnál történt, amelyet az említett olasz vállalkozó a tulajdonában lévő Valnova Kft.-n keresztül 2004-ben vett haszonbérbe. A terület természetvédelmi kezelője 2005 óta az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete, ezért az ő feladatuk a vonatkozó természetvédelmi jogszabályok betartatása, többek között azé az előírásé is, amely kimondja, hogy a tavon a vadászat minden formája szigorúan tilos. Egyébként nem a hétvégi volt az első nézeteltérés a bérlő és az adminisztrációt ellátó EKE tagjai között, idén áprilisban a Valnova Kft.-re ugyanis már kiróttak két bírságot öszszesen 50 ezer lej értékben. Az egyiket azért, mert nem engedték be a járőrözőket, a másikat pedig azért, mert a természetvédelmi területen felégették a növényzetet, ami szintén tilos. A cég bíróságon támadta meg a büntetést, a per pedig jelenleg is folyik.
Vadászat a rezervátumban
A körülbelül 125 hektáros Kismajtényi-halastó a hajdani ecsedi láp területén fekszik, és az őszi és tavaszi vonuláskor több százezer madár számára szolgál pihenőhelyként, továbbá a nyári szezonban számos, szigorúan védett faj költőhelye. Pénteken reggel fél hétkor lakossági bejelentés nyomán szálltak ki ellenőrizni az EKE tagjai. A környéken élők ugyanis megelégelték már a vadászpartikat, többek között azért, mert a tó környékén fekvő termőföldeiket letapossák, a napokban például a szedetlen kukoricát tették helyenként a földdel egyenlővé. „Körbejártuk a területet, és lövéseket hallottunk a tópartról, több helyről is – magyarázta lapunknak Márk-Nagy János, az EKE igazgatója. – Mivel nekünk fegyvereink nincsenek, és sejtettük, hogy megint gond lesz a bejutással, a rendőrség segítségét kértük ahhoz, hogy elláthassuk feladatunkat.” Az ügyeletes rendőrtiszt, akit a sürgősségi hívószámon értesítettek, kiküldte a helyszínre a kismajtényi rendőrőrs egyik alkalmazottját, Daniel Popot. Mire kiért, az EKE őrei és a tógazdaság alkalmazottai között már nézeteltérés alakult ki, amelynek végén utóbbiak közölték, hogy a „főnök engedélye nélkül senki sem teheti be a lábát a körülkerített területre”. A kiküldött rendőr, miután felmérte a tényállást, közölte, hogy magánterületen nincs mit keresniük az ellenőröknek. Márk-Nagy János viszont felolvasta neki a 2007/57-es sürgősségi kormányrendelet vonatkozó passzusát, amely előírja, hogy a tulajdonos nem akadályozhatja meg a természetvédelmi őröket abban, hogy ellenőrzést végezzenek a kezelésükben levő védett területen. Időközben befutott a hír, hogy a környéken Nino néven emlegetett főnök elindult, és perceken belül megérkezik. Daniel Pop erre megállított egy arra haladó autót, és távozott.
Rendőrségi vállvonogatás
Nino Antonio Silvestri és társai két terepjárón érkeztek, és amint kiszálltak, azonnal elkezdtek üvöltözni az EKE-seknek. Mivel a vállalkozó nem beszél túl jól románul, mindössze annyit lehetett érteni a szövegéből, hogy „te bat” (megverlek). Ez be is következett, amikor alkalmazottai tudtára adták: korábban videofelvétel készült az őrök tiltakozásáról, majd miután az olasz megpillantotta Sike Tamás őr nyakában a fényképezőgépet. Először a gépre ütött, majd durván elkezdte lökdösni az őröket, miközben az egyik embere baseball-ütővel a kezében leste, hogy mikor lendülhet támadásba. Amikor Sike Tamás a kocsi mellett állva megpróbálta a fényképezőgépét betenni az autóba, Nino többször is rácsukta az első ajtót a hátára és a karjára. Végül dühödt fenyegetőzés közben bevonult a tó mellett lévő házába. Az EKE-sek újra a rendőrség segítségét kérték, akik újfent kiküldték Daniel Popot. Miután végighallgatta, hogy fizikailag is bántalmazták az őröket, a rendőr bement Ninóhoz tárgyalni, az adminisztrátorok pedig tovább toporoghattak a kapuban. Néhány perc múlva visszajött, és közölte, hogy Ninónak engedélye van a vadásztársaságtól a ragadozó madarak kilövésére. Márk-Nagy János erre közölte, hogy nem lehet ilyesmire engedélye, mivel minden ragadozó madárfaj védelem alatt áll az országban. „És a ragadozók különben sem lőhetők sötétben, mert ilyenkor nem járnak” – tette hozzá. A rendőr ezeket hallva azt mondta, hogy akkor adjanak büntetést, ha a törvény őket feljogosítja erre, és tegyenek panaszt a bántalmazás ügyében, ha akarnak, majd újfent eltávozott. Az őrök mást nem tehetvén, kiszabtak egy újabb pénzbírságot, a minimális 30 ezer lej értékben, és panaszt tettek bántalmazásért a kismajtényi rendőrőrsön. A környék lakói másnap is jelezték a kezelőségnek, hogy folytatódik a vadászat a területen. A védett tó mellett nemrég létrehozott kisebb halastó környékén dolgozók is felháborodtak, mivel szerintük néhány hete egy vadászparti alkalmával közéjük lőttek, és majdnem eltaláltak valakit. A közelben fekvő Domahida lakóit nemcsak a vadászat zavarja. A közbeszéd szerint ugyanis az olasz nem fizet a napszámosmunkáért, pedig a faluból gyakran fogad fel embereket, akikkel apró madarakat nyúzat. A zsákokban tárolt madarak a helybéliek szerint a Duna-deltából érkeznek, és egy-egy alkalommal körülbelül öt-hatezer állatot is megnyúzatnak velük. A Valnova Kft., illetve a Nino elleni kifogások ügyében megpróbáltuk kikérni a cég ügyvédjének véleményét, azonban Gabriel Predát nem sikerült elérnünk telefonon a hétvége folyamán.
(fotó: archív)
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.