Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 8099 lejt gyűjtött össze erdélyi adakozóktól a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére – közölte szerdán a civil szervezet.
2013. július 10., 18:232013. július 10., 18:23
2013. július 10., 18:252013. július 10., 18:25
A támogatást és a támogatók névsorát a jövő hét elején adják át a dunabogdányi árvízkárosultaknak. Az EMNT a maszol.ro portál kedden közölt állításaira válaszolt a közleménnyel. A portál Tőkéséket gazdagítja az árvízkárosultak pénze? címmel közölt írásában arról tájékoztatott, hogy az OTP Bank Romania egyik kolozsvári fiókjában a Tőkés László vezette EMNT, illetve a szintén EMNT-közeli Reconstructio Egyesület bankszámlájára utalták át a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére szánt adományokat.
Az EMNT a Sándor Krisztina ügyvezető elnök által jegyzett közleményben emlékeztetett arra, hogy Erdély-szerte önkénteseket toborzott, akik a magyarországi árvízvédelmi munkálatokban segédkeztek. Azt is az ismert tények közé sorolta, hogy az EMNT – a nemzetközi átutalási költségek csökkentése érdekében – korábban felajánlotta számláját mindazoknak, akik pénzadománnyal kívánnak segíteni a magyarországi árvízkárosultakon. A tanács közlése szerint az adomány összesen 97 személytől származik, a pénz mintegy felét bankon keresztül utalták át, másik felét pedig \"az EMNT-irodákban összesítették készpénz formájában\".
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
szóljon hozzá!