Erdély-zászló: Soós Sándort is megbüntette a csendőrség

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Soós Sándort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnökét is megbírságolta a csendőrség a március 15-ei kolozsvári Erdély-zászlós incidens kapcsán. Az alakulat megóvja a jegyzőkönyvet, ugyanakkor az ügy tisztázására szólította a felvonulást szervező RMDSZ-t.

Krónika

2017. március 23., 17:132017. március 23., 17:13

2017. március 23., 17:392017. március 23., 17:39

A néppárt sajtóirodájának csütörtöki közleménye szerint Soósnak március 23-án kézbesítették azt a március 15-én kiállított jegyzőkönyvet, mely szerint az EMNP Kolozs megyei elnöke az ünnepi felvonuláson megsértette az 1991/60-as számú törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját. Mindezt a politikus a csendőrség szerint azzal merítette ki, hogy a szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a rendezvény helyszínét.

Mindezek értelmében a politikust 500 lejes bírsággal sújtották. Az EMNP által közzétett jegyzőkönyv egyébként név szerint, feljelentőként említi Czirmay Zoltánt, az RMDSZ kolozsvári ügyvezető elnökét, ugyanakkor meg sem említi az Erdély-zászlót, mint kifogásolt jelképet.

Mint ismert, a csendőrség négy, Erdély-zászlóval felvonuló személyt igazoltatott és bírságolt meg a március 15-i kolozsvári megemlékezés és ünnepség alkalmával, köztük Fancsali Ernőt, az EMNP kolozsvári elnökét. A rendvédelmi szerv később tagadta, hogy az Erdély-zászló használatáért bírságolta meg a résztvevőket, azt állítva: azért büntettek, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a rendezvény helyszínét. Ennek kapcsán Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke határozottan cáfolta, hogy a felvonulást szervező RMDSZ-nek kifogása lenne az Erdély-zászlóval szemben, és perverziónak nevezte, hogy a csendőrség a szövetségre próbálja hárítani a jelkép eltávolítása miatti felelősséget.

A parlamenti képviselő elmondta: a rendezvényt megelőző egyeztetésen a csendőrség arra figyelmeztette Czirmay Zoltánt, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökét, hogy az Erdély-zászló románellenes és alkotmányellenes szimbólum, és ha ilyen zászlót látnak a felvonuláson, a szervezők kötelessége ezeket eltávolítani. A felvonuláson is a csendőrség kérte Czirmaytól, hogy szólítsa fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket.

Csütörtöki közleményében a néppárt Kolozs megyei szervezete közölte, nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között. A szervezet bejelentette, a kiállított jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően törvényszéki keresetet nyújt be a csendőrség ellen az alkotmányos jogok megsértése miatt. Ugyanakkor az EMNP elvárja a március 15-i rendezvény szervezését ellátó RMDSZ-től, hogy mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására. A néppárt arra szólítja a szövetséget, mutassa be a március 15-e után a csendőrségnek leadott tiltakozását, amelyben hazugsággal vádolja a rendvédelmi szervet.

„Adják törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértették a résztvevő ünneplők jogait. Kérjenek nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk\" – követeli még közleményében a néppárt. Nemrég egyébként az EMNP és az RMDSZ Kolozs megyei vezetői közösen juttatták el petíciójukat a román belügyminiszterhez, magyarázatot kérve a csendőrség intézkedésére és az Erdély-zászló üldözésének jogalapjára.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban