Fotó: Krónika
Merész tervek: a „faluból”várost
„Célunk egy kellemes éskulturált városközpont kialakítása,új polgármesteri hivatallal, színházzal,könyvtárral, parkokkal, szobrokkal és sétányokkal.Az első lépéseket megtettük, s az elkövetkezendőévek költségvetésének függvényébenhaladunk majd tovább” – vázolta elképzeléseitPéter Ferenc polgármester. A tervek szerint az idénmég egy épületet megvásárolnak,illetve lebontják a polgármesteri hivatalszomszédságában levő Búzás-házat.A jelenlegi városházát is lebontanák, azújat a telek végére építenék,az épület előtti teret pedig parkosítanák.Az elöljáró szerint örvendetes, hogy mindenönkormányzati képviselő támogatja merészelképzeléseit. „Csak az okoz gondot, hogy egyesek aztszeretnék, ha már az idén elkészülneminden” – tette hozzá mosolyogva a polgármester.Péter Ferenc a potenciális elégedetlenkedőktáborával is számol. Mint mondja, annak idejéna római katolikus plébánost is támadásokérték azok részéről, akik ragaszkodtakrégi, düledező kis templomukhoz. Az új, impozánsépület befejezése után azonban azelégedetlenkedők jelentős része fejet hajtottlelkipásztoruk, Oláh Domokos előtt.
Ragaszkodnak az eredeti stílushoz
Míg az új városközpontvégleges kialakítása akár évekigelhúzódhat, a fürdőtelep átrendezésemár megkezdődött. Az első lépést aDanubius Hotel Szovátát is működtetőFürdővállalat Rt. tette meg a Medve-tóbejáratával szemben álló villa ésa hozzáépített Gomba étteremlebontásával. Mivel a Gomba Szováta egyikjelképévé vált, a helyére épülőingatlan földszinti része megőrzi a korábbialakját, a két felső szinten luxuslakosztályokatalakítanak ki. A munkálatokat az elmúlt évutolsó napjaiban kezdték el. A cég vezetőségeszerint, ha a Fürdővállalatnak sikerült volnakorábban kiegyeznie az önkormányzattal, márkész lehetne az új épület. Míg azingatlan tulajdonosa kétszintes épületet képzeltel a jelenlegi háromszintes helyébe, a polgármesterihivatal városrendészeti bizottsága ragaszkodottmind a három szint viszszaépítéséhez.„Bár most sem értünk egyet a hivatalkikötéseivel, végül engedtünk anyomásnak, és tervet módosítottunk” –nyilatkozta lapunknak Fülöp Nagy János, aFürdővállalat vezérigazgatója. A jelentősberuházást a tavaly a Medve-tó strandjánújjáépített öltözők, zuhanyzókés kisvendéglők előzték meg. A tervezők mostis figyeltek arra, hogy az eredeti építészetistíluson ne változtassanak. „Azt szeretnénk,ha minden újjáépített ingatlan megőriznéa hagyományos stílusát. Ezt egy Kanadábanélő beruházóval is sikerült megértetnünk,amikor rávettük, hogy újjáépítettvillája homlokzatát egészítse ki ajellegzetes, székely motívumokkal díszítettfaerkélyekkel” – fejtette ki Káli Zoltán, ahelyi tanács városrendészeti bizottságánakelnöke.
Szoborpark és sétálóutca a fürdőtelepen
Egy sétálóutcátis kialakítanak a fürdőtelepen, ahol hangulatoséttermek, cukrászdák várják majd avendégeket. „Az idén mi is lezárjuk a tóhozvezető főutcát, melyet 2008-ban díszkővel szeretnénkburkolni. Most azon fáradozunk, hogy az aszfaltozásranyert PHARE-támogatást díszkőre cserélhessük”– mondta el Péter Ferenc. A tervek szerint a piactólkezdődő sétálóutca egy nagy parkba torkollikmajd. A kormány turisztikai programja általfinanszírozott területrendezés eredményeképpenszoborpark és turisztikai információs iroda islétesül majd a fürdőtelepen.
Az elmúlt évekhez képest nem nőtt a termőföld ára Arad megyében, de azért akadnak kiugróan magas kínálatok: Pécska határában például 30 ezer eurót is kértek egy hektárért, az aranyáron kínált mezőgazdasági terület árát az autópálya közelsége srófolta fel.
A Hargita megyei Kissolymos unitárius egyházközsége egy 1772-ből származó értékes terítőt adott át megőrzésre a Magyar Unitárius Egyháznak, a textília a Vallásszabadság Háza múzeumába került.
Az ország első, 1600 méter feletti hegyimentő-állomását építik meg a borsafüredi új sípályája kabinos felvonójának hegyállomása közelében. Egy menedékházat is kialakítanak és kilátókat is építenek.
Tetemes összegre büntette az állatvédelmi rendőrség azt a Szatmár megyei férfit, aki szándékosan elhagyta a kutyáját: a falujától 35 km-re engedte szabadon, hogy a házőrző ne térhessen haza.
Újabb pályázatot nyert el a Kolozs megyei önkormányzat a csucsai Boncza-kastély felújítására, az erről szóló határozattervezetet szerdai ülésén fogadta el a képviselő-testület. Vákár István alelnök szerint tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok.
Újra megjelent a sertéspestis Maros megyében – állapították meg a szakemberek egy háztáji gazdaságban elhullt disznók vizsgálata során. Emiatt elmaradnak vagy átszervezésre kerülnek a hétvégére tervezett disznótoros mulatságok.
Egy máramarosszigeti gépkocsivezető pofozkodással akarta jobb belátásra bírni a szabálytalankodó sofőrt, aki egy útkereszteződésben eléje vágott. Pechére az is kiderült, hogy ittasan ült a volán mögé, az egyenruhások bűnvádi eljárást indítottak ellene.
Az Aradi Szigorított Fegyintézetben fogvatartottak a – különböző cégeknél, illetve a börtön sertésfarmján végzett – munkájuk során valamivel több mint tízmillió lejjel gyarapították az intézmény jövedelmét tavaly.
A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo
Autóbusz ütközött egy nyerges vontatóval az elmúlt éjszaka az 1-es főúton, Skorei közelében; a balesetben egy személy meghalt, heten megsérültek – közölte szerda reggel Elena Welter, a Szeben megyei rendőrség szóvivője.