Hivatalosan is új tulajdonosa van az egykori New York (Continental) Szállónak otthont adó kolozsvári épületnek: a belvárosi ingatlant a helyi Napocamin Kft. vásárolta meg.
2013. augusztus 26., 16:472013. augusztus 26., 16:47
A Ioan Bene üzletember tulajdonában lévő vállalat még júliusban ajánlott ötmillió eurós vételárat, ezt pedig az augusztus 23-i határidőig senki nem licitálta felül – közölte hétfőn az ingatlant kezelő felszámoló cég, az Expert Insolvenţă Kft. Az új tulajdonos a Ziar de Cluj hírportálnak úgy nyilatkozott: az igen leromlott állapotban lévő ingatlant hétmillió euróból újítja fel, az egykori szállónak, illetve kávézónak pedig többféle funkciót szán.
\"Az alagsorban nagyobb rendezvényeknek otthont adó helyiséget alakítunk ki, a földszinten és az első emeleten pedig konferenciatermek kapnak helyet. A második és harmadik emeleten összesen 36 lakrészt rendezünk be, és egy tetőtéri kávézót is ki szeretnénk alakítani, ahonnan az egész városra kilátás nyílik majd. A munkálatokat az alagsorban kezdjük, és fokozatosan haladunk felfele\" – ismertette elképzeléseit Ioan Bene. Az üzletember azt is elmondta, hogy már egy földalatti parkolót is megvásárolt az ingatlantól mintegy 60 méterre, ahová a leendő létesítmény alkalmazottai fogják elvinni a vendégek autóját.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Szálló helyére a 20. század elején épített eklektikus stílusú ingatlan iránt a kolozsvári önkormányzat is érdeklődött, Emil Boc polgármester, illetve más illetékesek azonban túl magasnak értékelték az árat. Az egykor szebb napokat is megért palotában mostanság magáncégek szerveztek szociális, kulturális jellegű eseményeket havi 8–9 ezer lejes bérleti díjért, cserében pedig nekik kellett biztosítaniuk az épület őrzését, fenntartását.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!