Eljárás Tőkés ellen

Szatmár megye – A püspök politikai lejáratást sejt az ügy hátterében. Bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László királyhágómelléki református püspök ellen egy végleges bírósági határozat gyakorlatba ültetése ellen való felbujtás miatt a nagykárolyi rendőrség – számolt be tegnap a Mediafax hírügynökség. A határozat értelmében Bátori Gyula volt gencsi papot kellett volna visszahelyezni a hivatalába, illetve a helyi parókiára, ahonnan néhány hónappal ezelőtt kilakoltatták.

2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00

Mint arról már több ízben tájékoztattunk, Bátori Gyulát egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztették hivatalából, majd augusztusban az egyházkerület a palástviselés jogát is megvonta tőle. Ugyancsak felbujtás miatt indult kivizsgálás Szomor Attila gencsi református lelkész ellen, az egyházkerület főgondnoka ellen pedig ez ügyben rongálás vádjával. Mint ismeretes, a szeptemberi határozatot követően kiszállt Gencsre a végrehajtó, hogy Bátorit visszahelyezze a paplakba, azonban az egyház jogászának tiltakozására mégsem tette meg, mindössze annyit javasolt, hogy adjon az egyházközség a volt lelkésznek egy kulcsot, és lakjon közösen a parókián a hivatalban levő lelkésszel. A kiszállást követő éjszakán Bátori Gyula lakatot tett a parókiára, amit három nap múlva Tőkés László püspök és a nagykárolyi egyházmegye lelkészi karának jelenlétében az egyház főgondnoka levert.

A hírügynökség Radu Chiş nagykárolyi rendőrparancsnok nyilatkozatára hivatkozik, azt azonban nem közli, hogy kit is bujtottak fel tulajdonképpen a bírósági határozat semmibevételére, a döntést végre nem hajtó végrehajtót vagy a nem hivatalosan fölkerült lakat eltávolítóját. A rendőrparancsnokot nem sikerült tegnap telefonon elérnünk. Különben úgy tűnik, a gencsi egyházi botrány valamennyi érintettje ellen folyik már bűnvádi eljárás. Tőkés László, Szomor Attila és a főgondnok ellen Bátori panasza, Bátori ellen a királyhágómelléki egyházkerület feljelentése nyomán, melyben sikkasztással gyanúsítják a felfüggesztett papot, de nem maradt ki a vizsgált személyek sorából Ioan Vasile Pop végrehajtó sem, aki ellen ugyancsak Bátori Gyula panasza nyomán folytat kivizsgálást a rendőrség.

Szomor Attila lelkész szerint ha ebben az ügyben sikerül vétkest találni, az csakis a végrehajtó lehet. „Ioan Vasile Pop kiszállt végrehajtani a bírósági ítéletet, azonban akadályba ütközött: a parókián én laktam, nevemre szóló kilakoltatási végzése pedig nem volt, így nem tudta végrehajtani a rá bízott feladatot – állapította meg a pap. – A lakat pedig nem hivatalosan került a parókia ajtajára, így esetleg én tehetnék panaszt azért, mert Bátori három napig akadályozott a hivatali teendőim ellátásában.” A szatmárnémeti bíróság határozatát a Mediafax úgy említi, mint végleges döntést, annak ellenére, hogy az egyházkerület még határidőn belül fellebbezett ellene a nagyváradi fellebbviteli bíróságon.

Tőkés László püspök, aki a Krónikától értesült az ellene indított eljárásról, a következőképpen kommentálta az esetet: „Bátori Gyula egy felbérelt ember, akit politikai erők arra bujtatnak, hogy feldúlja egyházunk békéjét. Az ő feljelentései nyomán már több mint negyven eljárás van folyamatban ellenünk. Az európai parlamenti választások miatt mostanában még hevesebben uszítják. Nem tudom, pontosan ki vagy kik állnak mögötte, mindenesetre az a véleményem, hogy sötét politikai törekvéseket szolgál ki”. Bátori különben a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt partiumi régiójának alelnöke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el