Nyilvános vita helyett kerekasztal-megbeszélést szervezett Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester a Szent László (Unirii) tér átépítési terve kapcsán, a találkozóra azonban többnyire csak azok voltak hivatalosak, akik az új projektet pártolják.
2013. július 03., 18:232013. július 03., 18:23
A megbeszélésről a sajtó is csak utólag, az önkormányzat közleményéből értesült, ráadásul még a városi tanács urbanisztikai szakbizottságának elnökét, Pásztor Sándort is kihagyták a meghívottak köréből. Az RMDSZ-es frakcióvezető, aki korábban nemmel szavazott az új tervet tartalmazó határozattervezet ellen lapunknak jelezte: attól tart, hogy a megbeszélést a városvezetés egy hónap múlva közvitaként fogja „eladni”.
Mint arról beszámoltunk, az alpolgármester kezdeményezésére elvetették a főtér eredeti, tendergyőztes, minden engedélyeztetésen átesett átépítési tervét és közbeszerzési pályázat kiírása nélkül egy új makettet rendeltek meg. Horia Gavriş bukaresti csapata ezt tizenötezer euróért rövid idő alatt elvégezte, és miután azt vázlatosan bemutatták, két nappal később meg is szavazta a helyi tanács, holott azt sem közvitára nem bocsátották, sem a szükséges engedélyeztetési procedúrán nem ment még keresztül.
Az önkormányzat által kiadott hivatalos közlemény alapján a mostani kerekasztal-beszélgetés azt a célt szolgálta, hogy a jelenlévők elmondhassák véleményüket és javaslataikat a tervről, csakhogy Emődi Tamás, aki a korábbi tendergyőztes pályázat főépítészeként kapott meghívást a találkozóra, jelezte: nem voltak kíváncsiak mindenki hozzászólására.
A szakember a Krónikának elmondta, hogy a korábbi tervek bemutatása után megkérdezték az alpolgármestert, miért vetette el a korábbi, tendergyőztes pályázatot. Mălan azt válaszolta, hogy számtalan építésszel vette fel a kapcsolatot, akiknek nem tetszett, köztük Macalik Arnoldnak sem, aki állítása szerint használhatatlannak minősítette a projektet. A kolozsvári építész azonban erre nem reagálhatott, hiszen amikor Emődi jelezte Mălannak, hogy Macalik eljött Váradra és a városháza előtt vár, az alpolgármester „nem volt kíváncsi a véleményére”.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, nem csupán politikai és szakmabeli ellenzői vannak a jogilag vitatott új átépítési tervnek, civilek online petíciót indítottak annak megvalósítása ellen. Emődi Tamás lapunknak elmondta, azt már legalább ötven váradi építész aláírta, így reméli, hogy hatással lesz majd a városvezetésre.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
szóljon hozzá!