Egymillió „bónuszpolgár”

Mégsem csökkent húszmillió fő alá Románia lélekszáma – legalábbis ezt rögzíti a 2011 őszi népszámlálás végeredménye, amelyet csütörtökön tett közzé az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Bíró Blanka

2013. július 04., 21:572013. július 04., 21:57

2013. július 04., 22:002013. július 04., 22:00

Romániában lélektani szerepe van a húszmilliós küszöbnek, a 2011-es népszámlálási adatokat ezért felduzzasztották – jelentette ki a Krónika megkeresésére Székely István. Az RMDSZ főtitkárhelyettese, aki a szövetség népszámlálási bizottságának vezetője volt, elmondta, az Európai Unió által javallt módszertan alapján 19 millió személyt regisztráltak, aztán a 2011-ben felvett adatokat kiegészítették az államigazgatási szinten található adatbázisokkal, a lakossági nyilvántartások, a munkaügy, az adóhivatal adatbázisaival, arra hivatkozva, hogy voltak, akik nem tartózkodtak otthon, nem nyitottak ajtót, tehát nem sikerült őket 2011-ben megszámolni.

Sok aggályt vet fel a szakember szerint, hogy ezeket a nyilvántartásokat átemelték a népszámlálás hivatalos adatai közé, mert ezek az adatbázisok nincsenek megtisztítva, az ezekben szereplő polgárok száma közelíti a 23 milliót. Például nem jelentik a lakossági nyilvántartásokba, ha valaki elment, majd elhunyt Ausztráliában, másrészt szerinte az is kérdéses, hogy mi alapján döntötték el, mit vesznek át ezekből az adatbázisokból, és mit nem.

„Tény, hogy 1,1 millió személy adataival növelték meg a 2011-es népszámlálási regisztrációkat, ám ennek az 1,1 millió személynek nincs nemzetisége. Az adóhivatalban vagy a munkaügynél nem a nemzetiségük alapján tartják nyilván az állampolgárokat\" – szögezte le Székely István. A politológus szerint az is aggodalomra ad okot, hogy a nemzetiségek arányát ehhez az 1,1 millióval megnövelt számhoz viszonyították, holott azoknak a számához kellett volna, akik nyilatkoztak a népszámlálás során a nemzetiségükről. Ez azért jelenthet gondot, mert lehetnek olyan települések, ahol éppen ezért 20 százalék alá csökken a magyarság aránya, és nem érvényesíthetők a közigazgatási törvény által szavatolt jogok, magyarázta Székely István.

Ugyanakkor a hivatalos eredmény szerinti 6,5 százalékos magyarság az 1,1 millió személylyel felduzzasztott végösszeghez viszonyítva azt igazolja, hogy a magyarság száma stagnál, a magyarság fogyásához arányaiban felzárkózott a román nemzetiségűek fogyása. A kilencvenes évekhez képest a különbség kiegyenlítődött, akkor a magyarok száma arányaiban gyorsabban csökkent, ám a 2007-es EU-s csatlakozás után a románok tömegesen megindultak munkát vállalni külföldre.

A szakértő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a módszer alkalmatlan a pontos helyzet feltérképezésére. Az EU-s ajánlás szerint aki az egy évnél hosszabb ideig életvitelszerűen külföldön tartózkodik, nem kell hozzáadni az ország stabil lakosságához, ám úgy is értelmezték, hogy aki egy éven belül hazalátogatott már megszámolható, és még így se sikerült a 19 milliót első körben meghaladni.

A romákra vonatkozó népszámlálási adatokról Székely István megállapította, hogy valójában azt tükrözi, hol vállalják a cigányok az identitásukat. „A romák esetében a nemzeti identitás vállalása alacsony fokú. Ha megnézzük a népszámlálási eredmények térképét, azt látjuk, hogy Maros megyében, a Nyárádmentén él sok cigány nemzetiségű. Ez nem azt jelenti, hogy például Craiován kevesebben vannak, hanem azt, hogy a nyárádmentiek elérték azt a szintet, hogy hivatalosan vállalják az identitásukat. Ha a kolozsvári Pataréten mindenki román nemzetiségűnek vallja megát, senkinek nem áll jogában ezt felülírni\" – magyarázta Székely István.

Sok a hiányosság a rendszerben

Szintén a módszer hiányosságaira világított rá Horváth István szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének docense. Mint rámutatott, a lakossági nyilvántartóból csak akkor törölhetnek valakit, ha hivatalosan emigrál vagy ha elhalálozik, a népszámlálás során 400 ezer személyről nyilatkozták a családtagjaik, hogy külföldön vannak, a többiekről nem tudunk semmit. Horváth István szerint a népszámlálás nem a valóságról szól, nagyon általános. „A népszámlálás csak zárt rendszerben működik, mint amilyen a kommunista Románia volt. A polgárok szabad mozgása megnehezíti a nyilvántartást, a nyílt, szinte felszámolt határokon keresztül, mozgásban levő népességeket nehéz megszámolni. A népszámlálás igénye és a valóság nehezen egyeztethető össze\" – vallja Horváth István.

A szociológus szerint ha egy román állampolgár már két éve Németországban él, ott nyilvántartják, mint emigránst, de Romániában sem került ki a lakossági nyilvántartókból, és lehet, hogy családtagja sem maradt itthon, aki a népszámlálás során nyilatkozhatott volna. „Lehet, hogy hazajön, s a gyereke már Romániában születik meg, de az is lehet, hogy soha nem tér haza, megszerzi a német állampolgárságot, ám a romániai regiszterekből mégsem kerül ki\" – ecsetelte Horváth István.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn