Duşáék védik a famaffiát?

Radu Sandu Moldovan, Hargita megye rendőrparancsnoka és Mircea Duşa honvédelmi miniszter is a megyei famaffia kezére dolgozik – derül ki többek közt abból a jelentésből, amelyet a Hargita megyei erdőirtásokról, illetve törvénytelen tulajdon-visszaszolgáltatásokról készített Hans Hedrich, a Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke.

2013. június 27., 21:232013. június 27., 21:23

2013. június 27., 21:242013. június 27., 21:24

A Magyarok segítségével akarjuk tönkretenni Székelyföldet című jelentés elkészítője Hargita megye öt településén – Kászonaltízen, Szentegyházán, Csíkrákoson, Gyergyóalfaluban és Maroshévízen – végzett oknyomozó tevékenységet. Hans Hedrich elmondta, kivizsgálásai igazolják más újságírók és különböző állami szervek hasonló kutatásainak eredményeit, azaz különböző intézmények szerepét a törvénytelen erdőkitermelésekben. „Kivizsgálásaink újdonságértéke, hogy rábukkantunk két olyan kulcsszemélyiségre, akik évek óta védelmezik a törvénytelenségek elkövetőit.

A Hans Hedrich által jegyzett jelentés következtetésében a következő áll: az öszszetett és régóta tartó gazdasági és közigazgatási szempontból is káros tevékenységsorozat nemcsak a környezetre van káros hatással, hanem hátrányosan befolyásolja a jogállamiságot, a helyi közösségek sorsát és a társadalmi élet egészét Romániában. „Megoldásképpen javasoljuk a törvényesség megkövetelését és betartását a hatóságok képviselőitől anélkül hogy figyelembe vennék a törvénytelenségeket elkövetők társadalmi és politikai státusát\" – így zárja oknyomozó munkája összegzőjét a segesvári Hans Hedrich.

Radu Sandu Moldovan rendőrparancsnok Hans Hedrich állításaival kapcsolatban a Székelyhon portálnak annyit mondott, hogy mindenkinek jogában áll azt állítani és írni, amit csak akar mindaddig, amíg az nem rágalom. Amennyiben erre sor kerül, ő is megteszi a szükséges lépéseket. „Szabad az információk továbbítása. Nem kommentálom a leírtakat. Azt sem tudom, hogy mire alapozza állításait. Rólam egyébként is több valótlan állítás terjeng az interneten\" – nyilatkozta a rendőrparancsnok.

A Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke, Hans Hedrich a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által meghirdetett, Adj Hangot véleményednek! című adományi program keretében nyert 37,4 ezer lejt arra, hogy törvénytelen és környezetromboló tevékenységeket tárjon fel. A minap nyilvánosságra hozott jelentés ennek az oknyomozásnak az eredményeit ismertette.

Kozán István

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el